Óriási csata a legjobb magyar focista címért

Juhász, Németh, Gera, Lang, Priskin
Juhász, Németh, Gera, Lang, Priskin
Vágólapra másolva!
Olvasóink leosztályozták az Eb-n szerepelt válogatottunk focistáit, és csak úgy repkedtek a magas érdemjegyek, ami jelzi, hogy a drukkerek igenis tudtak örülni a Storck-csapat eredményeinek, és büszkék arra, amit elértünk Franciaországban. Gera Zoltán rengeteg 10-es osztályzatot kapott, ezzel tudta megelőzni a szintén közönségkedvenc Kleinheisler Lászlót és Király Gábort, akik között egyetlen század jelentette a különbséget.
Vágólapra másolva!

Olvasóink sem látták másképp azt, ami nekünk is feltűnt: Gera Zoltán 37 évesen, néha már-már világklasszis teljesítményt nyújtva az Eb legjobb magyar játékosa volt. Mögötte a Brémában csak Pitbullnak becézett Kleinheisler László lett a második, a 40 évesen is kiváló formában védő Király Gábor pedig paraszthajszállal lemaradva lett a harmadik. Olvasóink hihetetlenül jó szemmel látták, hogy ki, hogyan teljesített, szinte teljesen egyetértünk az osztályzataikkal.

Olvasóink 1-10-ig értékelhették annak a 21 magyar játékosnak a teljesítményét,

aki pályára lépett a franciaországi Eb-n, a két cserekapuson, Dibusz Dénesen és Gulácsi Péteren kívül végül mindenki lehetőséget kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól.

Az élen, elég egyértelmű fölénnyel Gera Zoltán végzett. A portugálok elleni ballábas bombagól szerzőjének a játékától valósággal el voltak olvadva olvasóink, 58 százaléknyian ugyanis a legmagasabb, 10-es osztályzatot adták neki. (Összesen egyébként több mint nyolcezren adták le a voksukat Gera esetében, a többi játékosnál is többé-kevésbé ennyien szavaztak.)

A sokat emlegetett Gera-bombagól Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Clive Brunskill

Most már csak abban bízhatunk, hogy az élete formájában futballozó Gera egy ideig még besegít a válogatottnak a vb-selejtezőkön,

hozzá hasonló típusú játékos ugyanis jelenleg nem létezik a magyar futballban.

A második helyen Kleinheisler László végzett, a középpályás bekerült a francia sportnapilap, a L'Equipe álomcsapatába a csoportkör meccsei után. Sokan fennék a fogukat, hogy eurómilliókért elcsábítsák a barcikai Scholest, ám a pár hónapja még a Videoton tartalékcsapatában kallódó tehetség jelenlegi klubja, a Werder Bremen jelezte: el a kezekkel Kleinheislertől, nem adjuk senkinek!

A szavazás végeredménye:
1. Gera Zoltán 9,05
2. Kleinheisler László 8,86
3. Király Gábor 8,85
4. Nagy Ádám 8,73
5. Kádár Tamás 8,6
6. Dzsudzsák Balázs 8,56
7. Lovrencsics Gergő 8,3
8. Fiola Attila 8,15
9. Stieber Zoltán 7,94
10. Guzmics Richárd 7,66
11. Szalai Ádám 7,46
12. Németh Krisztián 7,41
13. Nikolics Nemanja 7,18
14. Priskin Tamás 7,16
15. Lang Ádám 7,11
16. Juhász Roland 7,10
17. Böde Dániel 7,04
18. Pintér Ádám 6,83
19. Elek Ákos 6,78
20. Bese Barnabás 6,67
21. Korhut Mihály 6,48

Bár Király Gábort már senki nem akarja leigazolni tudomásunk szerint, neki az is tökéletes reakció volt az Eb utáni játékára, ahogyan a Haladásnál fogadták őt és Guzmics Richárdot. Illés Béla, Halmosi Péter és a többiek felállva, perceken át tapsolva ünnepelték a szombathelyi Eb-hősöket.

Juhász, Németh, Gera, Lang, Priskin, a háttérben Király és Guzmics - nem akármilyen fogadtatásban részesültek a Hősök terén Forrás: Juhász Roland / Instagram

Nagy Ádám teljesítményével is igencsak elégedettek voltak olvasóink, de nem csak ők, hanem Európa sztárcsapatai is. Ma már csak - vélhetően - az a kérdés, hogy a Fradiból a Benficába vagy a Marseille-be igazol-e a Fradi egyik legnagyobb értéke, aki ráadásul még csak 21 éves. Nagy 8,73-as átlaggal lett negyedik, ő is szépen kapta a 9-eseket és 10-eseket.

Szintén óriásit focizott Kádár Tamás, akit olvasóink a legjobb védőnek választottak a magyar csapatból. Meglepődnénk, ha a Lengyelországban légióskodó védő ősztől nem egy komoly ligában kezdené meg az idényt.

Dzsudzsák Balázs is magas osztályzatokat kapott, végül hatodik lett, és ez is reális - a támadónak voltak gyengébb periódusai, de kiváló csapatkapitánya volt a válogatottnak, a portugálok ellen pedig 10/10-es focit mutatott be.

Ronaldóékat majdnem kiejtette Magyarország Fotó: Polyák Attila - Origo

Lovrencsics Gergő és Fiola Attila is bőven 8-as átlagosztályzat fölött végzett, teljesen megérdemelten. Igaz, a jobbhátvéd sajnos csak az osztrákok elleni meccsen tudott játszani, utána megsérült. De ott nagyon jó volt, az volt a magyarok egyetlen nyertes meccse.

Stieber Zoltánt az osztrákok elleni hajrágólja repíthetett 7,94-ig, Guzmics Richárd pedig megbízható védőmunkájának köszönheti a top 10-be kerülést.

Szalai Ádám

kapott majdnem ötszáz 1-es osztályzatot is,

ezek szerint még nem sikerült megkedveltetnie magát maradéktalanul a szurkolókkal. Ám nagyon sokan magas számra kattintottak a neve mellett, így végül 7,46-ig felkúszott az átlagosztályzata a csatárnak, aki az osztrákok ellen hihetetlenül fontos gólt szerzett.

Szalai Ádám visszaszerezte a renoméját Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Clive Brunskill

Németh Krisztián népszerűségére jellemző, hogy viszonylag kevés játékkal is sikerült sok magas osztályzatot begyűjtenie, így végül 7,41-gyel a 12. lett. Lang Ádám és Juhász Roland szinte ugyanolyan átlagosztályzattal végzett a mezőny második felében, a többi labdarúgó pedig viszonylag kevés lehetőséget kapott Bernd Storcktól, így nem meglepő, hogy Nikolics, Priskin, Böde, Pintér, Elek, Bese és Korhut neve mellé valamivel alacsonyabb számokat tettek olvasóink.