A Videotonnál folytatja a válogatott egyik legfontosabb tagja

Késedi Gábor Késedi Gábor Késedi Gábor, a fociválogatott elemzője
Késedi Gábornak ezúttal viszonylag kevesebb feladata van
Vágólapra másolva!
Elsőre átverősnek tűnik a cím, ám Késedi Gábor, a magyar fociválogatott videoelemzője valóban a csapat egyik kulcsembere, a következő szezonban pedig a Videoton új edzőjének, Henning Bergnek a munkáját fogja segíti.
Vágólapra másolva!

Késedi komoly szerepet vállalt abban, hogy a válogatott ilyen remekül fel tudott készülni minden egyes meccsre már az Eb-selejtezők alatt. Pintér Attila még nem számított a munkájára, ám Dárdai Pál és Bernd Storck is támaszkodott rá.

A Videoton már csütörtökön elkezdi szereplését az Európa Ligában, ám azt nem tudjuk, hogy a moldovai Zaria Balti elleni selejtező első meccsére már segített-e felkészülni a Berg vezette szakmai stábnak.

Fotó: Polyak Attila - Origo

A hírt még szerdán a Csakfoci szellőztette meg, mely szerint Késedi a Videotonnál vállalt munkát.

A szakember tavaly ilyenkor hosszabb interjút adott az Origónak, amelyben részletesen elmesélte és megmutatta, hogy hogyan készíti fel a csapatot és az egyes játékosokat a meccsekre. Az interjúból kiderült, hogy ez az állás teljes embert kíván, így nehezen tudjuk elképzelni, hogy marad a válogatottnál is, de hivatalos tájékoztatás az MLSZ részéről még nem történt.