Spanyol Eb-sikert jósolnak a Welt olvasói

Vágólapra másolva!
Egy közvélemény-kutatás szerint a németek inkább spanyol diadalt várnak vasárnap a labdarúgó Európa-bajnokság kijevi fináléjában.
Vágólapra másolva!

A Welt am Sonntag című lap közlése szerint a megkérdezettek 44 százaléka válaszolta azt, hogy a címvédő és világbajnok spanyolok legyőzik az olasz együttest, amelynek sikerét 32 százalék tippelte. A többi válaszadó nem tudott dönteni.

A 18 és 29 évesek közötti korosztály szinte egységesen Vicente del Bosque csapata mellett szavazott, a fiatalok 79 százaléka gondolta úgy, hogy a címvédő ismét elviszi a pálmát.