Messi vagy Ronaldo? Egyikük sem!

Vágólapra másolva!
A spanyol válogatott középpályása, David Silva szerint nem Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo a világ legjobb játékosa.
Vágólapra másolva!

"A sajtó gyakran kérdezi tőlem, hogy Messi vagy Ronaldo jobb-e, pedig én nem őket említeném. Az első számú labdarúgó szerintem Andres Iniesta, aki a spanyol válogatottban sokkal bonyolultabb dolgokra képes, mint bárki más" - nyilatkozta David Silva. "Andres varázslatosan bánik a labdával, és egy nagyszerű ember, nagy-nagy játékosa a csapatnak."

Forrás: AFP/Andrew Yates
Silva szerint Iniesta a legjobb

A Manchester City légiósa hozzátette: Ronaldót és Messit nem ismeri személyesen, de Iniestát minden szempontból tökéletes játékosnak tartja. Iniesta az Eb egyik legtöbbet és legpontosabban passzoló játékosának számít, az átadásainak a 91 százaléka sikeres volt.

Silva a spanyol együttessel a döntőbe jutásért játszik szerdán Ronaldóék ellen. "A portugál csapat nagyon jó, és remekül játszott eddig. Azt is bebizonyították, hogy nem csak Ronaldótól függ az eredményességük, mi sem csak rá fogunk figyelni" - tette hozzá a középpályás.