4-4-1-1-12-es felállás és a rohadt németek - ezért is szeretjük az Eb-t

Vágólapra másolva!
Puhl sokallja a fehéret a pályákon, Wenger kissé elfogult klubjának játékosa iránt, Benzema a dzsungel királya, a kőkemény holland ma már csak Van Marwijk veje, Nasri agya elborult, Ibrahimovic meg az egészet leszarja. Egy Európa-bajnokságon nemcsak a meccsekből, de szórakoztató nyilatkozatokból is több van a szokásosnál, összeszedtük azokat, amelyek szerintünk a legjobbak voltak eddig. 
Vágólapra másolva!

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a nullapontos hollandok egygólos csatáráról, Van Persie-ről

"Robin több megbecsülést érdemel annál, amit Hollandiában kap, ő volt a torna legjobb csatára. Sokkal jobb, mint más Eb-résztvevő válogatottak csatárai, és jobb Huntelaarnál is. Van Persie-vel egy csapat képes igazán játszani a futballt. Kielemeztem a teljesítményét, és azt láttam, hogy pazar megmozdulásai voltak, de kritikus pillanatban nem kapta meg a labdát. Amikor viszont helyzetbe került, és mégis kihagyta, az a fáradtság rovására írható."

Kassai Viktor, miután a magyar bírói csapat elnézte az ukránok gólját, és ezért hazaküldték

"Megtekintettük többször az esetet, próbáltuk elemezni, hogyan és miért történhetett meg. De ekkor már a kivetítő, a DVD, a körző és a vonalzó sem segít, mert utólag nem lehet változtatni."

Puhl Sándor a sok fehérről

"Nem gondolnám, hogy temetői hangulatot kellene előidézni, de a tanulságokat le kell vonnia mindenkinek. Zavaró, hogy fehér a labda, a lábszárvédő, a gólvonal, a kapufa, de még a háló is. Az UEFA-nak erre a színegyezésre is fel kell hívni a figyelmét. Az emberi szem alkalmatlan arra, hogy ilyen extrém helyzeteket feldolgozzon."

Blanc francia kapitány a spanyolok elleni negyeddöntős kiesés után

"Negyven százalék sem volt a labdabirtoklásunk, labda nélkül nehezen lehet meccset nyerni. A spanyol csapat jobb, mint a mienk, csapatként és technikailag is."

Nasri a francia újságírókhoz, a L'Équipe szerint, ugyancsak a kiesés után

"Basszátok meg magatokat, a kurva anyátok, most megírhatjátok, hogy rosszul lettem nevelve."

A spanyol Arbeloa realos csapattársát, a francia Benzemát méltatja

"Benzema a dzsungel királya, jelenleg a világ egyik legjobb játékosa, és én olyan szerencsés vagyok, hogy minden nap láthatom focizni. Senkinek nincs annyi esze a játékhoz, mint neki."

Balotelli nem maradna örökre gyerek

"Azt hiszem, ezek a hasonlatok Marióra, az emberre, és nem Marióra, a labdarúgóra vonatkoznak. Én férfi vagyok, felnőttem, maximum azért lehetnék Pán Péter, hogy a magam útját járjam és szabad legyek."

Michel Platini az olasz vallásosságról

"A pápa után a legfontosabb vallási kultusz Olaszországban az 1-0-s vezetés. Ilyenkor az ellenfélnek lehetetlen egyenlítenie!"

Carlos Queiroz, korábbi portugál kapitány a mostani csapatról

"Portugáliának van egy Cristiano Ronaldo nevű válogatottja, és egy csapatnyi játékosa, akik futnak utána."

Terry Venables számmisztikája

"Néhányan azt mondják, az angol válogatott inkább 4-4-1-1-et játszik, mint 4-4-2-t. Én meg azt mondom, ez 4-4-1-1-12, mert nem a csapatról, hanem a keretről szól. Nincs olyan opció, hogy 1-11, helyette 1-23 van."

Van Bommel a kiesésről és a holland szövetségi kapitányról

"Korábban hős voltam, most csak Van Marwijk veje. Nem a kor számít. Ha van egy nagy lyuk a védelmünk és a középpályánk közt, az nem azért van, mert én nem teszek erőfeszítéseket."

Forrás: AFP/Patrick Hertzog
Van Marwij némán tűrte Robben kirohanását: "Kussolj, épp próbálunk játszani!"

Belső ellenség I - Egy holland válogatott játékos Robbenről

"Képzeljék csak el, hogy viselkedett volna az Eb-n, ha belövi a tizenegyest a BL-döntőn. Még arrogánsabb lett volna, és sosem passzolt volna a többieknek."

Belső ellenség II - Lahm a kiszivárgott kezdőről

"Szégyen, hogy ilyen hamar a nyilvánosság tudomására jutott az összeállítás. Az egész nemzet mögöttünk áll, mindenki azt szeretné, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot, aki viszont ilyet tesz, az nagy kárt okoz valamennyiünknek. Magándetektívet nem fogunk felbérelni, de már beszéltem a csapattal, és mindenkit arra kértem, hogy legyen nagyon óvatos."

Ibrahimovic az Eb további alakulásáról

"A spanyolokról mindenki tudja, hogy jók. A németek is, és az oroszok is egészen szombatig. Hogy ki fog nyerni? Őszintén szólva, leszarom."

Pirlo panenkás büntetője az olaszok javára fordította az angolok elleni tizenegyespárbajt

"De ez mekkora klasszis" - Cesc Fábregas.

"Pirlo simán lenyomott egy világklasszis futballt, és a tizenegyese már túl sok volt" - Rio Ferdinand.

"Sajnálom a citys srácokat!!! Meg kell említenem PIRLÓT, wow" - Gael Clichy.

Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Gary Lineker az emlékeiről merengett a Twitteren

"Nagyszerű emlékek a 90-es olaszországi vébéről: Gazza könnyei, Bobby Robson, Platt nagy gólja, Kamerun büntetői és azok a rohadt németek!"

Végül Romario, aki nincs az Eb-n, de nem is volt profi sosem

"Sosem viselkedtem profiként. Nem aludtam ki magam, nem figyeltem az étkezésre, mindig elkéstem az edzésről, ahol még csak nem is törtem magam túlzottan. Így is rúgtam 1002 gólt. Talán kétezerig is juthattam volna, ha nem bulizok annyit. De az ezer még mindig elég jó, ugye?"