Biztos, hogy nagy háború lesz ebből - Puhl Sándor szerint zavaró, hogy minden fehér

Vágólapra másolva!
Puhl Sándor szerint minden ember hibázik, ezért nem kell temetői hangulatot teremteni, amiért Kassai Viktorék elnéztek egy szabályos gólt az ukrán-angol mérkőzésen. A négyszer is a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl egy ablakkerettel is demonstrálta, miért nem vette észre a gólt Vad II. István, akinek a karrierjében komoly törést okozhat a hiba. Puhl szerint Kassainak nem volt erkölcsi alapja rá, hogy felülbírálja segítőjét, az emberi szem pedig alkalmatlan arra, hogy a pályán tapasztalható extrém helyzeteket feldolgozza.
Vágólapra másolva!

"Akkora nagy probléma nem történt. Ha egy futballista rúg egy öngólt, az a következő meccsen is játszani fog a csapatában. Amíg emberek vezetik a meccseket, addig biztos, hogy lesznek hibák. Viktor ott ült egy olyan autóban, amelyet nem ő vezetett, és az autó karambolozott. De mivel ő a parancsnok, ezért magára vállalta azt, ami a hibát tekintve rá is vonatkozik. Nem gondolnám, hogy temetői hangulatot kellene előidézni, de a tanulságokat le kell vonni mindenkinek" - nyilatkozta a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában Puhl Sándor.

Az 1994-es brazil-olasz vb-döntőn is bíráskodó Puhl szerint felesleges azzal foglalkozni, hogy a játékvezetők mit gondolnak az ötbírós rendszerről. "Úgyis a FIFA és az UEFA dönti el a szabályokat, hogy ezzel a bírók, a játékosok egyetértenek-e, vagy sem, az mindegy. Nem a mi feladatunk véleményezni, hogy bevezetik-e a gólbíró-technológiát, vagy sem, erről majd úgyis ezután döntenek" - mondta a volt játékvezető.

Puhl kiemelte: az elnézett gólról azért ő nyilatkozik, és nem a mellette ülő Kassai Viktor, mert az UEFA szabályzata értelmében konkrét eseteket sem előtte, sem utána nem kommentálhatnak az aktív bírók. "A két alapvonal-játékvezetőnek arról kell döntenie, hogy a vonalon belül vagy kívül volt-e a labda. Vad II István a vonallal állt párhuzamosan, egy picit a tengelyből balra hajolt, és az elhajlás miatt a kapufához viszonyítva rosszul ítélte meg a labda helyét" - fogalmazott Puhl, aki a sajtótájékoztatón felállt, és az egyik ablakkeretet kapufának elképzelve azt magyarázta, hogy teljesen mást lehet látni akkor, ha balra, vagy akkot, ha jobbra kitekintve nézzük az ablak mögötti élek és vonalak pontos elhelyezkedését.

"Ettől még egy emberi hiba, egy komoly tévedés történt, mert onnan látni kellett volna a gólt, de millió érv van, hogy miért nem lehet tökéletesen megítélni az oldalvonalnál állva a labda elhelyezkedését. Zavaró, hogy fehér a labda, a lábszárvédő, a gólvonal, a kapufa, de még a háló is. Az UEFA-nak erre a színegyezésre is fel kell hívni a figyelmét. Az emberi szem alkalmatlan arra, hogy ilyen extrém helyzeteket feldolgozzon" - nyilatkozta Puhl, hozzátéve, hogy amit mond, az nem kibúvó, nem mentség Vad II számára, "egyszerűen csak tény". Úgy véli, a lesnél ugyanez a helyzet, nagyon nehéz pontosan meghatározni, de a döntést a bírónak, ha jó, ha nem jó, fel kell vállalnia.

Forrás: MTI/Földi Imre

A volt bíró szerint annyit tehet egy hibázó játékvezető, hogy megpróbál tanulni az esetből. "Én egy-egy hiba után - történjék az akár a pályán, akár autóvezetés közben - belső vizsgálatot tartottam, és figyeltem, hogy legközelebb óvatosabb legyek. Építkezni kell belőle, és biztosan az UEFA is levonja majd a konzekvenciákat."

Az 56 éves, tv-s szakkommentátorként is dolgozó Puhl az elnézett gól előtti leshelyzetről is beszélt. "Két hiba is történt, az első, hogy lesállás előzte meg az akciót, de nem intett az asszisztens. Emlékeztetnék mindenkit, hogy az egyik hiba nem oltja ki a másikat, hiszen a támadás folytatásával egy új játékszakasz kezdődött, így ha a gólt megítélik, nem lehet mondani, hogy érvénytelen. Történt egy hiba, ami rányomja a bélyegét az egész csapat jövőjére. Az a baj, hogy Viktornak úgy kell vállalnia a felelősséget, hogy a csapat hibázott."

Puhl szerint Kassai jól helyezkedett, és ahol ő volt, onnan nem lehetett megítélni, hogy volt-e gól, vagy nem. "Erkölcsi alapja pedig Viktornak nem volt arra, hogy más döntést hozzon."

A hibázó vonalbíró, Vad II István éppen az Eb előtt lépett egy magasabb kategóriába az UEFA-nál, és úgy hibázott, hogy alapvetően nem is vonalbíróként, hanem játékvezetőként dolgozik. Puhl szerint nem véletlen, hogy az európai szövetség topbírókat küld az alapvonalhoz. "Nemcsak az a feladatuk, hogy a góloknál jelezzenek, hanem az is, hogy ha a 16-oson belül látnak valamit, arról tájékoztassák a játékvezetőt. Hogy Vad II István hibájának milyen következménye lesz, később derül csak ki, de biztosan komoly problémát jelent majd számára. Egy pillanatnyi blokk történt nála, de hangsúlyozom, hogy egy játékvezető, egy partjelző és egy vonalbíró számára más kvalitások kellenek. Biztos, hogy nagy háború lesz ebből, de bármit is változtatnak majd, el kell azt fogadni."