Hónapok óta éheznek az Eb-n dolgozó lengyel munkások

Vágólapra másolva!
Tüntetés tört ki Lengyelországban, miután az Európa-bajnokságra épített létesítményeken dolgozó munkások hónapok óta várnak a fizetésükre.
Vágólapra másolva!

Lengyelországban több mint 20 milliárd eurót költöttek a foci-Eb előtt a létesítmények és az infrastruktúra fejlesztésére, viszont a munkások állítólag hónapok óta hiába várnak a fizetésükre, ezért úgy döntöttek, hogy még az Eb alatt kivonulnak az utcára.

A Spanyolország-Horvátország meccs előtt Gdanskban megbénították a forgalmat, a rendőröknek kellett közbelépniük.

"Amíg a spanyolok az ötcsillagos luxusszállodában pihennek, addig mi hónapok óta éhezünk" - mondta egy tüntető, akit március óta nem fizettek ki, de van olyan munkás, aki tavaly októberben kapott utoljára fizetést.

Az egyik tüntető tábláján ez a felirat virított: "Euro 2012, de milyen áron?"

A munkálatok egyik vezetője, Mieczyslaw Kotlowski sajtótájékoztatón beszélt a kialakult helyzetről: "A demonstrálók nem akartak komoly problémát okozni, csak fel akarták hívni magukra a figyelmet. Meg lehet érteni őket, hiszen családjuk van, remélhetőleg minél előbb sikerül megoldást találni a problémára."