Kassai jól döntött, de nem ez számít

Vágólapra másolva!
Kassai Viktorék hibája azért kellemetlenebb a korábbi hasonló eseteknél, mert nem igazolta az új bírói rendszert - mondta Bede Ferenc. A volt FIFA-bíró szerint Kassai jól tette, hogy nem bírálta felül Vad II István döntését, de a múlt tapasztalatai alapján nincs esélye arra, hogy több Eb-meccset vezessen. Ezen az sem segíthet, hogy milyen remek teljesítményt nyújtott a közelmúltban.
Vágólapra másolva!

"Az a helyzet, hogy az elmúlt vb-n - bár az FIFA-rendezés - az jött le, a játékvezetőkkel kapcsolatban csapatban gondolkodnak, és bármelyik csapattag hibája miatt az egész teamet hazaküldték" - mondta az [origo]-nak Kassai Viktor Eb-s kilátásairól Bede Ferenc korábbi nemzetközi játékvezető.

A keddi ukrán-angolon hiába jutott át Marko Devics lövése a gólvonalon, a magyar játékvezetői ötöst (a tartalékbíró norvég volt) vezető Kassai nem ítélt gólt. (Az eset megelőzhető ha lett volna, ha Erős Gábor korábban felemeli a zászlaját, az akció ugyanis lesről indult.) A 2010-es dél-afrikai vb-n az uruguayi Jorge Larrionda és az olasz Roberto Rosetti került Kassaihoz hasonló helyzetbe. Larionda az angol-német nyolcaddöntőben Frank Lampard szabályos gólját nem adta meg, míg Rosetti Carlos Tévez lesgólját adta meg az Argentína-Mexikó nyolcaddöntőben.

"Rosettinek és Larriondának sem volt közvetlenül felelőssége az eseteknél, de olyan szemlélet alakult ki, hogy egy hiba az egész team bukásához vezet" - pedzegette Bede, hogy az eddigi tapasztalatok alapján Kassaiéknak véget érhet az Európa-bajnokság. "Persze a hiba következményeit nem fogják nyilvánosságra hozni, a játékvezetői ügyekben a nemzetközi szövetségek mindig visszafogottak." Az UEFA-nak ezt a fajta hozzáállását jól mutatja a honlapon megjelent riport a meccsről, ahol meg sem említik Kassai hibáját.

Bede szerinte Kassai Viktoron az sem segíthet, hogy évek óta remek teljesítményt nyújt a nemzetközi mezőnyben (vezetett vb-elődöntőt és Bajnokok Ligája-döntőt is az elmúlt két évben), mert a világversenyeken csak a tornában gondolkodnak a bíróküldésnél. "Ezen a szinten a játékvezetésben több nagy név is van" - magyarázta Bede, hogy miért nem jelent előnyt Kassai korábbi jó teljesítménye.

Forrás: MTI/EPA/Oliver Weiken

Bede úgy véli, a meg nem adott gólnál elkövetett hibán kívül Kassai ragyogóan vezette a meccset. "Nem volt addig nehéz szituáció, és nem is volt olyan, amelyben nem döntöttek volna jól. De hiába brillírozik egy középhátvéd 80 percen keresztül, ha a 85. percben elvét egy labdát, gólt kapnak és kiesnek." Szerinte az is jó döntés volt Kassaitól, hogy a hosszabbítás perceiben nem adott tizenegyest, amikor John Terry kezét érintette a labda, mert nem volt szándékos, természetes testhelyzetben volt a keze.

A volt játékvezető szerint Kassai a meg nem adott gólnál sem hibázott, mert képtelenség lett volna felülbírálni vonalbíróját, Vad II. Istvánt. "Ő is nemzetközi szintű játékvezető, reális esélye nem volt, hogy Kassai felülbírálja. Ebben az ötbírós vezetési rendszerben az alapvonalon álló kiegészítő bíróké a fő felelősség" - jelentette ki Bede. "Rettentő nehéz lehet egy ilyen hibát feldolgozni, nem sokat aludhattak. Egy NB I-es meccsen is egy egész éjszaka őrlődik az ember egy rossz döntés után, de ez mégis egy Európa-bajnokság" - mondta Bede.

Szerinte ez a gól arra is rávilágított, hogy az öt bíró sem elég ahhoz, hogy ne kövessenek el hibákat. "Vad István hibája azért kicsit kellemetlenebb, mert azért vezették be ezt a rendszert, hogy ez majd biztosan kiküszöböli az ilyen bakikat. Egy helyes döntéssel igazolhatta volna, hogy jó az új elképzelés" - vélekedett Bede Ferenc.

A magyar játékvezetők döntését számos kritika érte a meccs lefújása óta. Oleg Blohin ukrán szövetségi kapitány előbb a kispadon kapott majdnem agyvérzést, majd a lefújás után előbb egy újságíróval akart verekedni, és az ötbírós rendszeren értetlenkedett. Andrij Sevcsenko szerint drasztikusan változott volna a meccs, ha megadják a gólt. Az angol szakértőket megdöbbentette a hiba, de a korábbi angol FIFA-játékvezető, Graham Poll azt írta a blogjában, hogy szerinte Kassai még vezethet meccseket, mert hibája nem befolyásolta a továbbjutást. Az ukrán sajtó egybehangzóan Kassait teszi felelőssé a kiesésért.