Csajozós portugál, szívós mexikói, mindenre gondoló német - az Eb legmenőbb szurkolói

Vágólapra másolva!
A foci, így az Euro 2012 jelentőségét is végső soron a szurkolók varázsolták igazán hatalmasra. Megszállott, különc, bohém drukkerekből az Eb helyszínén sem volt hiány.
Vágólapra másolva!

A harkovi Fan Zone-ban felbukkant egy csendes mexikói, akinél érkezéskor nem volt egy árva hrivnya sem, ezért begyalogolt a reptérről a szállásra. A laza négyórás séta meg a hosszú repülőút után egy álló napig csak aludt, majd ébredés után elárulta, hogy a szerinte "nagyon jó" görögöknek drukkol.

Egy ötfős brazil társaság, mind Flamenco-szurkoló, elsősorban a spanyolok kedvéért érkezett az Eb-re, de a csoportmeccsek alatt Ukrajnában voltak, aztán átutaztak Lengyelországba, pedig Xaviék a csoportban végig Gdanskban játszottak, a negyeddöntőjük viszont Donyeckben lesz.

A drukkerek közt felbukkant egy erőfocit kedvelő japán, aki deklarálta, hogy utálja a Barcelonát és Xavit, viszont Rooney nagy kedvence. Életében először jár Japánon kívült, azaz Harkovot használta Európa kapujának.

Az Eb-n dolgozó egyik önkéntesről kiderült, sosem szerette a focit, ám az egyetemi nyári gyakorlatnál azért vonzóbbnak találta ezt a munkát.

Egy kiábrándult holland az utolsó, portugálok elleni csoportmeccs előtt már nem hitt a csapatában, pénze sem maradt, és szállása sem volt. Mindhárom problémát megoldotta: odasétált a stadionhoz, eladta a jegyét, így egy éjszakát a diákszálláson tölthetett.

Ezzel szemben az egyik német drukker igazi stratégaként gondolkodott: alaposan végigméricskélte a torna menetrendjét, átgondolta, milyen eredmények születhetnek, és jó előre lefoglalta az összes szállást és repülőjegyet Özilék várható turnéhelyszínein. Csoportelsőséggel számolt, bejött neki.

Egy magányos portugál szurkoló igazán szívhez szólóan elmagyarázta egy holland lánynak, hogy mennyire együtt érzett velük, szerette volna, ha ez a két csapat jut tovább, és igazán nagyra tartja őket. "Ám mivel úgy alakult, hogy mi győztük, most nektek kell támogatni minket" - bökte ki egy ravasz félmosoly kíséretében, majd belefogott a Cristiano Ronaldo-dalba.