Gyilkoltak Kanadában az olasz-ír Eb-meccs alatt

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, egy másikat pedig sérülésekkel kórházba szállítottak az után, hogy lövöldözés tört ki hétfőn egy torontói kávézóban, ahol Eb-meccset néztek.
Vágólapra másolva!

A szurkolók a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon játszott Olaszország-Írország mérkőzést (2-0) nézték. Szemtanúk szerint öt lövés dördült a kanadai város olaszok lakta negyedében lévő kávézóban helyi idő szerint 15 óra 30 perckor.

Egy 35 éves férfi azonnal meghalt, egy másikat pedig kórházba szállítottak, az állapota nem életveszélyes. Azt egyelőre nem tudni, hogy a támadásnak volt-e köze a meccshez, de kanadai lapértesülés szerint egy férfi rontott be a Sicilian Sidewalk Café elnevezésű kávézóba, majd a lövések után elmenekült.

Elképzelhető, hogy a helyi olasz kolónia ellen irányult a támadás, ugyanis 16 nappal ezelőtt a környéken hasonló eset történt, akkor is volt halálos áldozat. A mostani eset helyszínen készített fotóiért kattintson ide!