Ibrahimovic becsülete a tét

Vágólapra másolva!
Franciaország elméletileg még kieshet az Európa-bajnokságról, de ehhez nemcsak az kellene, hogy  kikapjanak a pont nélkül álló svédektől, a csoport másik mérkőzésének is számukra kedvezőtlenül kell alakulnia.
Vágólapra másolva!

Két mérkőzés után a francia csapatnak négy pontja van a D csoportban, és az eredmények úgy alakultak, hogy ez nagy valószínűséggel elég a továbbjutáshoz. Az utolsó meccsen a franciák akár ki is kaphatnak Svédországtól, csak akkor esnek ki, ha Ukrajna legyőzi Angliát, mégpedig legalább kettővel kisebb gólkülönbséggel, mint ahogyan Franciaország kikap. Mindez azt jelenti, hogy a franciáknak legalább három góllal kell kikapniuk a kieséshez, miközben az ukránoknak meg kell verniük az angolokat, ám lehetőleg nem nagy gólkülönbséggel.

A francia játékosokban mindennek a lehetősége persze fel sem merül, elvégre a csapat immár 23 mérkőzés óta veretlen, 2010 szeptembere óta nem szenvedett vereséget. Az ukránok elleni 2-0-s győzelem elsősorban a középpályások érdeme volt, a sorban Laurent Blanc megtalálta az ideális védekező párost Alou Diarra és Yohan Cabaye személyében. Utóbbi azonban az elmúlt pár napban külön edzett a társaitól, mert kicsit fájlalta a lábát, így elképzelhető, hogy a szakvezető inkább Yoann M'Vilának szavaz bizalmat, aki a selejtezők során kihagyhatatlan volt a kezdő tizenegyből, azonban a lehető legrosszabbkor, az utolsó felkészülési mérkőzésen megsérült.

A franciáknak tehát elméletben egy döntetlen is elég a biztos továbbjutáshoz, azonban ebben az esetben könnyen a második helyre szorulhatnak a csoportjukban (akár Anglia, akár Ukrajna nyer a másik meccsen, francia döntetlen esetén megelőzi Ribéryéket), ami akár azt is jelentheti, hogy már a negyeddöntőben összekerülnek Spanyolországgal - amit valószínűleg nem szeretnének. Nem csoda, hogy Cabaye jó előre leszögezte: "Mindent meg kell tennünk Svédország ellen a győzelemért, hogy a csoport élén maradjunk."

Kérdés, a már kiesett svédek mekkora ellenállást fejtenek ki. Első számú sztárjuk, Zlatan Ibrahimovic kijelentette: senki ne gondoljon arra, hogy Svédország nem veszi komolyan a találkozót. "A becsületünkért fogunk játszani, nem jelent problémát, hogy motiváljuk magunkat. Mindenképpen pontokkal szeretnénk hazautazni" - mondta Ibra, viszont a szövetségi kapitány, Erik Hamrén részben már a jövőre gondol a kezdő tizenegy összeállításánál.


Johan Elmander és Rasmus Elm sem teljesen egészséges, és ha a meccsnek lenne tétje, akkor alighanem játszanának, így viszont biztosan kikerülnek a kezdő tizenegyből. Helyükön Markus Rosenberg és Ola Toivonen kaphat lehetőséget.

A várható kezdőcsapatok:
Svédország: Isaksson - Granqvist, Mellberg, J. Olsson, M. Olsson, S. Larsson, Kallström, A. Svensson, Toivonen, Ibrahimovic, Rosenberg
Franciaország: Lloris - Debuchy, Koscielny, Mexes, Clichy, M'Vila, A. Diarra, Ribéry, Nasri, Ménez, Benzema