Tükörbe kell nézniük a hollandoknak

Vágólapra másolva!
Bert van Marwijk szövetségi kapitány maga sem tudja, mit rontott el, a holland játékosok keserűsége azonban nem tűnt őszintének a kiesés után. Ronaldo szerénykedett, Bento kapitány csapata eddigi legjobb Eb-meccséről beszélt.
Vágólapra másolva!

"Nagyon jól kezdtünk, aztán később is sok lehetőségünk akadt, hogy a magunk javára fordítsuk a meccset, de ezeket nem tudtuk kihasználni" - mondta a 2-1-es vereség után a hollandok edzője. "A hosszú, fárasztó szezon sosem lehet kifogás, nagyon csalódottak vagyunk, hogy nem játszottunk jól ma."

A három Eb-vereség után értelemszerűen felmerült a kapitány jövője is, ám erről Van Marwijk csak annyit mondott, hogy 2016-ig szól a szerződése, a többivel most nem foglalkozik. A tréner úgy érzi, talán az első, Dániával szemben elbukott meccs után már nem tudta összeszedni magát a csapat.

Felmerült, hogy ha Van Marwijk a német meccs után Sneijdert világ egyik legjobb irányítójának nevezte, akkor most miért tette ki a szélre: "Mert Robin van Persie is ugyanolyan jó középen."

Arra viszont már nem talált ilyen egyszerű választ a kapitány, hogy a rengeteg jó játékos miért nem állt össze jó csapattá: "Ez egy jó kérdés. A tükörbe kell néznünk, és meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mit rontottunk el."

Portugál részről Paulo Bento már a következő meccsről beszélt: "A csehek szintén csak az utolsó napon kvalifikálták magukat, így mindkét csapatra kemény negyeddöntő vár. Nagyon is megérdemeltük a továbbjutást, most már minden lehetséges."

A meccs emberének választott Cristiano Ronaldo is kegyeskedett mondani néhány szót, ezekben viszont udvarias volt: "Ez a csapatnak köszönhetem, nélkülük nem nyertem volna meg a díjat."

"Van egy bizonyos stílusunk és filozófiánk, azt hiszem, a mai volt az eddigi legjobb meccsünk, leszámítva az első tíz percet" - vette vissza a szót Bento. "Nem gondoljuk magunkat favoritnak a csehek ellen, de ha a mai teljesítményt tudjuk nyújtani, az elég lehet az elődöntőre."

Forrás: AFP/Patrick Hertzog
Paulo Bento szerint a hollandok elleni teljesítmény a csehek ellen is győzelmet érhet

"A 96-os Eb-n 1-0-ra kikaptunk tőlük, de az ma már történelem. A jövőt, hogy változtatok-e valamelyik poszton a csapatban, még nem tudom, ahhoz előbb elemezni kell az ellenfelet" - zárta mondandóját a portugál tréner.

A holland játékosok érzéseit Nigel de Jong foglalta össze, aki szavai ellenére nem tűnt borzalmasan levertnek: "Csalódottak vagyunk és keserűek, mert még a németek elleni vereség után is bíztunk a továbbjutásban, igaz, ahhoz már szerencse is kellett volna."