Csodát tettek a görögök, az utolsó helyről ugrottak a negyeddöntőbe

Görög öröm, Görögország-Oroszország, Eb 2012
Vágólapra másolva!
A legvalószínűtlenebb forgatókönyv valósult meg az A csoport utolsó körében, az eddig nem sok vizet zavaró görögök megverték és kiejtették az oroszokat, az utolsó helyről verekedték be magukat a negyeddöntőbe. Az oroszok hiába támadták végig a meccset, a görögök előhúzták azt, amivel megnyerték a 2004-es Eb-t, és még egy tizenegyest is jogosan kérhettek számon a játékvezetőn.
Vágólapra másolva!

A csoport, 3. forduló:
Görögország - Oroszország 1-0 (1-0)
Varsó, 52 000 néző, v.: Jonas Eriksson (svéd)
Görögország: Szifakisz - Toroszidisz, Papasztatopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz - Kacuranisz, Maniatisz - Szalpingidisz (Ninisz, 83.), Karagunisz (Makosz, 67.), Szamarasz - Gekasz (Holebasz, 64.)
Oroszország: Malafejev - Anjukov (Izmajlov, 81.), Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov - Sirokov, Gyenyiszov, Glusakov (Pogrebnyak, 72.) - Dzagojev, Kerzsakov (Pavljucsenko, a szünetben), Arsavin
gólszerző: Karagunisz (45+2.)
sárga lap: Karagunisz (61.), illetve Zsirkov (69.), Dzagojev (70.), Pogrebnyak (90.)

Bár előzetesen nem ez tűnt a torna legérdekesebb négyesének, az utolsó fordulóra mégis óriási izgalmakat tartogatott az A csoport, hiszen két kör után még valamennyi csapatnak megvolt a lehetősége, hogy továbblépjen a negyeddöntőbe, mint ahogy bármelyik válogatott ki is eshetett.

Az oroszoknak egy pont kellett a biztos továbbjutáshoz, de a másik meccs eredményétől is függően akár egy vereséggel is ünnepelhettek volna, a görögöknek viszont mindenképpen nyerniük kellett. Ennek megfelelően az övék volt az első nagy helyzet, Malafejev azonban a helyén volt Karagunisz pörgetésénél.

Hiába a vehemens görög kezdés, az első két meccs alapján jobb erőkből álló oroszok kisvártatva átvették a játék irányítását, amit gyors egymásutánban Arsavin, Dzagojev, majd Kerzsakov gólszerzési kísérlete is jelzett.

A görögök ekkor még úgy érezhették, ezúttal nem engedhetik meg maguknak, hogy az alapjátékuk szerint átengedjék a területet az ellenfelüknek, amint megkaparintották a labdát, támadásba lendültek, így azonban az oroszok könnyedén átszaladtak a középpályájukon; egy megkerülős csellel Zsirkov csúnyán megverte Papadopuloszt a bal szélen, és pár perc múlva Dzagojevnek sem okozott gondot, hogy lövőhelyzetig cipelje a labdát.

Reagáltak is a görögök, és közelebb húzódtak a kapujukhoz, vélhetően arra is gondolva, hogy nem ez lenne az első meccs, amelyet kontrákból nyernek meg. A régi beidegződés talán erősebb is volt a kelleténél, fél óra elteltével már olyannyira állandósult az orosz jelenlét a görög tizenhatos előtt, mintha Arsavinék játszottak volna győzelmi kényszerben, annyira azonban ők sem erőltették a dolgot, hogy ezzel bármit is kockáztassanak. Az oroszok a kaput is meg-megcélozták, Zsirkov lövése például centikkel húzott csak el a keresztléc fölött, de Sirokov is kihagyott még egy helyzetet a szünet előtt.

Aztán amikor az oroszok talán már csak az öltözőbeli felfrissülésre tudtak gondolni, egy nagy bedobás után Karagunisz váratlanul az orosz kapu előtt találta magát, és a vetődő Malafejev alatt a hálóba vágta a labdát, megadva az alaphangot egy sokkal izgalmasabb második félidőhöz.

Forrás: AFP/Gabriel Bouy
A galériáért kattintson a képre!

A fordulás után tovább egykapuztak az ekkor még továbbjutásra álló oroszok, a fordulatszámot azonban nem tudták felpörgetni, az első tíz percben egyszer sikerült kipasszolni a betömörülő görög védelmet, Sirokov azonban ismét nem élt a kecsegtető lehetőséggel, majd Arsavin átlövése is elkerülte a kaput.

A görögöket viszont nemcsak megnyugtatta, de fel is bátorította kialakult szituáció, az 59. percben Toroszidisz egy parádés köténnyel tört be az orosz büntetőterületre, Gekasz elől alig tudtak menteni az oroszok, majd az ebből következő szögletet is éppen csak megúszták.

Vérszemet kapott a 2004-es Európa-bajnok, Karagunisz szlalomozott be három védő között a 16-oson belülre, majd elesett Ignasevics lábában, de tizenegyes helyett ő kapott sárga lapot. A görög csapatkapitány az őt ért méltánytalanság után az Eb eddigi legnagyobb játékon kívüli jelenetét adta elő, egyszerre hányta magára a kereszteket és káromkodott, ahogy a torkán kifért, kis híján elsírta magát, le is kapta gyorsan a szövetségi kapitány, mielőtt kiállítják.

A 69. percben tovább bőszítette a görögöket Eriksson játékvezető, Szalpingidiszt rántotta le Zsirkov tiszta gólhelyzetben, de megúszta a sárgával. A szabadrúgásból Cavellasz megdöngette a lécet, időközben pedig a csehek megszerezték a vezetést, így az oroszok már kiesésre álltak.

Dick Advocaat a 70. perctől gyakorlatilag már négy csatárral (Dzagojev, Pavljucsenko, Arsavin, Pogrebnyak) próbált támadni, de nem tudtak helyzetbe kerülni az oroszok, leszámítva Gyenyiszov tizenhatoson kívülről megküldött, lapos lövését, amelyre odaért a kapus.

Egy újabb veszélyes görög kontra után az orosz kapitány utolsó cseréjét kihasználva a szintén támadó Izmajlovot is behozta a védő Anjukov helyett, majd Arsavin beadásából Dzagojev csúsztatott alig valamivel a hosszú sarok mellé.

A hajrában Katszuranisz díjat érdemlő színészi alakítással próbálta megtörni az orosz lendületet, pár percre sikerült is kizökkentenie az ellenfelet, amely hiába járt a rendes játékidő végén már 22 lövésnél, képtelen volt a hálóba gyömöszölni a labdát, ahogy a négyperces ráadásban is hiábavalóak maradtak az erőfeszítései.

Így aztán megtörtént az, amire a forduló előtt a legkevésbé lehetetett számítani, a két kör után csoportutolsó Görögország legyőzte és kiejtette a csoportelső oroszokat, és a csehekkel együtt bejutott a negyeddöntőbe.