A csapat nélküli Guti a West Hambe igazolhat

Vágólapra másolva!
Tavaly ősz óta szerződés nélkül állt Guti, a Real Madrid korábbi játékosa. A Goal.com-nak megerősítette, hogy közel állnak a megállapodáshoz az angol első osztályba felkerülő West Hammel.
Vágólapra másolva!

A Real Madrid korábbi játékosa, Guti a West Ham londoni csapathoz igazolhat - erősítette meg a játékos a megállapodás előtt álló tárgyalásokat.

A tavaly november óta szabadon igazolható 35 éves játékos a Goal.com-nak elmondta, hogy közel állnak az angol első osztályba visszakerülő West Hammel a megállapodáshoz. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy még nincs eldöntve semmi.

Guti korábban 25 évig szolgálta a Real Madridot, több mint ötszázszor lépett pályára a királyi csapatban. Negyven meccsen játszott a török Besiktasban is, de a klub tavaly ősszel elengedte.