Ibrahimovic a csapattársainak és a svéd kapitánynak is nekiment

Vágólapra másolva!
Az ukránok elleni vereség után erősen zaklatott állapotban készül a folytatásra a svéd fociválogatott. Miközben a szurkolók kioktatták a jobbhátvéd Mikael Lustigot, a svéd sajtó a csapat furcsa edzésmódszere miatt dühöng, Zlatan Ibrahimovic kifakadt csapattársai viselkedése miatt, és a szövetségi kapitánynak is beszólt.
Vágólapra másolva!

A svédek kulcsjátékosa azt nehezményezte, hogy csapata első csoportmeccsén több társa is elkezdett integetni a lelátón ülő barátnőjének, miközben a pályán melegítettek. "Ezzel amatőr viselkedést mutattunk" - dühöngött Ibrahimovic.

A Milan csatára emellett megkérdőjelezte Erik Hamren szövetségi kapitány döntését, aki Markus Rosenberggel állította párba a csatársorban kedvenc partnere, Johan Elmander helyett. A szakembernek egyébként minden oka megvolt rá, hogy csak a hajrában hozza be Elmandert, mivel csak most épült fel sérüléséből.