Orbán Viktor ott lesz az Eb nyitómérkőzésén

Vágólapra másolva!
A magyar miniszterelnök jelen lesz pénteken a lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság varsói nyitómérkőzésén - erősítette meg Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy tudomása szerint Orbán Viktor miniszterelnök is jelen lesz, amit később Havasi az [origo]-nak is meggerősített.

Tusk, aki a lengyel válogatottal találkozott, újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Eb ünnepi megnyitójára nem hívott meg külön minden európai vezetőt, "de a mérkőzés iránt érdeklődőktől visszajelzést kért", amelyet várhatóan csütörtökig küldenek meg.

Kitért arra, hogy tekintettel a futball iránti szenvedélyére, külön szeretettel hívta meg a magyar miniszterelnököt.

"Tudomásom szerint Orbán Viktor holnapután részt vesz a megnyitón" - mondta.

Véleménye szerint a mérkőzések iránti érdeklődés mutatja, hogy az Eb lengyelországi vonatkozásában szó sincs politikai bojkottról. Ezt bizonyítja, hogy a vasárnapi Olaszország-Spanyolország meccsre az olasz államfőn és a spanyol miniszterelnökön kívül több európai vezető is Gdanskba utazik.

Tusk azt is megjegyezte, hogy a lengyel válogatottnak nagy erőssége Franciszek Smuda szövetségi kapitány, aki jól felkészítette a csapatot, így szerinte a pénteki görög-lengyel mérkőzésen Lengyelország 1-0-ra legyőzi ellenfelét.