Dortmundból várják a csodát a lengyelek

Vágólapra másolva!
Lengyelország mellett leginkább a hazai közönség támogatása és a viszonylag könnyebb csoportbeosztás szólhat az Európa-bajnokságon. Különösen a csapat védekezésével lehetnek problémák, a jobbszárnyat viszont nemcsak ügyes, hanem a német bajnok Borussia Dortmundnál remekül összeszokott játékosok alkotják, ami sokat hozhat a konyhára a házigazdának.
Vágólapra másolva!

Miért érdemes szurkolni nekik?

Ahogy a mondás is szól: magyar-lengyel két jó barát.

Hogyan lehet legyőzni őket?

Játéktudást tekintve a lengyel csapatban csak kevés kiemelkedő képességű futballista szerepel, kombinatív támadójátékkal a védelem könnyen zavarba hozható. Ráadásul elképzelhető, hogy a hazai közönség bíztatása mellett a csapat mindenáron támadni akar, amit szintén ki lehet használni.

Mit várunk tőlük?

Lelkes játékot, elsősorban a jobb oldalon vezetett villámgyors kontrákat, majd emelt fővel viselt kiesést a negyeddöntőben.

Kire figyelünk?

A dortmundi különítmény lehet a jó szereplés kulcsa, akad olyan vélemény is, amely szerint Lengyelország rendelkezik Európa egyik legerősebb jobbszárnyával. Az mindenképpen nagy előny, hogy Lukasz Piszczek, Jakub Blaszczykowski és Robert Lewandowski remekül összeszokott triót alkot, és játéktudásban sem lehet rájuk panasz.

Forrás: AFP/Adam Nurkiewicz

A gyenge pont

A védelem, annak is a bal oldala okozza a legtöbb fejfájást Franciszek Smudának. Sebastian Boenisch honosítása után megoldódni látszott a probléma, azonban a német származású játékos egy súlyos sérülés miatt közel másfél évet kénytelen volt kihagyni, és csak nemrég tért vissza.

Róluk mondták

"Megígérhetem a lengyel szurkolóknak, hogy Kuba, Robert és Lukasz fantasztikus formában lesznek az Európa-bajnokságon, Lengyelországnak legalább három szuperjátékosa lesz az Eb idején" - jelentette ki a német bajnok Borussia Dortmund edzője, Jürgen Klopp.

Kapusok: 7/10

A lengyel kapusiskola az elmúlt években valósággal elárasztotta Nyugat-Európát játékosokkal, azonban többségük a kispadra szorult klubjában. Az Arsenalnál viszont Wojciech Szczesny bejátszotta magát a csapatba, így a válogatottnál is övé az egyes számú mez, és fiatal kora ellenére képes biztonságot adni az együttesnek.

Védelem: 6/10

Az elmúlt egy évben a lengyeleknek csak három olyan mérkőzésük volt, amelyen nem kaptak gólt, ami jelzi, hogy a védelem messze van a tökéletestől. Főleg a balhátvéd posztja jelent megoldatlan problémát, bár Smuda nagyon bízik a honosított Boenischben. Középen a francia származású Damien Perquis lehet a rutinos Marcin Wasilewski partnere.

Középpálya: 7/10

Egyedül a jobb oldali középpályás "Kuba" Blaszczykowski számít kihagyhatatlannak, a többi poszton Smuda rendszeresen cserélgeti az embereket. Az irányító szerepköréért Ludovic Obraniak és Adrian Mierzejewski küzd, védekező középpályásként pedig Eugen Polanskinak és Dariusz Dudkának van a legnagyobb esélye, a bal oldalon viszont Slawomir Peszko száműzésével megint nyílt a helyzet.

Csatársor: 7/10

Lewandowski személyében egy remek formában lévő, kiváló képességű középcsatára van a válogatottnak, a Borussia Dortmund támadója megbízhatóan szállította a gólokat, de nincsen megfelelő helyettese. Pawel Brozek csak kevés játéklehetőséget kap klubjában, de még mindig ő jelenti a legjobb cseremegoldást.

Szövetségi kapitány: 7/10

A válogatott élére 2009-ben kinevezett Smuda edzői karrierje során szinte csak Lengyelországban dolgozott, ahol viszont végigjárta a fél élvonalat a Widzew Lództól kezdve a Legia Warszawán és a Lech Poznanon keresztül egészen a Zaglebie Lubinig. Korábban is többször felmerült a neve szövetségi kapitányként, most egyfajta jutalomként kapta meg a nehéz, de hálás feladatot, hogy a hazai Eb-n irányítsa a nemzeti csapatot. Nagy fegyelmet követel a játékosaitól, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is.

Összesen: 34/50



Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

A Franciaországban légióskodó Dudkát a szakvezető védekező középpályásként szerepelteti, azonban a balhátvéd-problémát ismerve érdemes lenne őt átvezényelni a védelem bal oldalára. Dudka ugyanis az Auxerre-ben többször is megfordult ebben a pozícióban, és rutinja nagyon sokat számítana a védelemben, védekező középpályásként pedig a fiatal Adam Matuszczyk vagy Rafal Murawski is megfelelő megoldást jelentene. A válogatottból száműzött bal oldali középpályás Peszko helyén pedig a Terek Groznyijban futballozó Maciej Rybus jelenthet alternatívát.

Forrás: AFP/Janek Skarzyski

Út Ukrajnába és Lengyelországba

Házigazdaként nem kellett selejtezőt játszaniuk, viszont a csapat barátságos mérkőzések tömkelegén lépett pályára annak érdekében, hogy az Eb-re minél jobban összeálljon. Az eredmények nem rosszak, hiszen Lengyelország legutóbbi tíz meccséből csak kettőt veszített el (Francia- és Olaszország ellen), de az ellenfelek korántsem voltak mindig acélosak. Még az erősebbnek számító csapatok is általában kísérletezésre szánták a lengyelek elleni találkozókat, hiszen számukra fontosabb volt a kvalifikációs sorozat. Blaszczykowskiék Németország ellen nyújtották a legjobb teljesítményt, Kloséék csak a ráadásban tudtak egyenlíteni , ugyanakkor a Mexikó vagy a Koreai Köztársaság elleni döntetlen megmutatta, hogy még van hová fejlődni.

Csoportellenfelek: Csehország, Görögország, Oroszország

www.global-soccer.eu