Kreatív terminátorok - ezt várjuk a németektől a foci-Eb-n

Vágólapra másolva!
Bő két hónap múlva kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság, elérkezett az idő, hogy elkezdjük bemutatni a torna résztvevőit. Elsőként az Eb egyik legnagyobb esélyesét, a német válogatottat térképezzük fel, amelynek már régen nem csak az utolsó pillanatig tartó küzdés az erőssége, ötletes és lendületes játéka ellen nagyon nehéz bármit is kitalálni.
Vágólapra másolva!

Miért érdemes szurkolni nekik?

Egyre többen úgy vélik, hogy a német válogatottnak van a legnagyobb esélye arra, hogy megállítsa a spanyolok sikersorozatát. A világ- és Európa-bajnok győzelmi szériája sokaknak már unalmas, már csak ezért is jó lenne, ha Németország nyerné az Eb-t.

Hogyan lehet legyőzni őket?

Támadójátékuk a sok mozgáson és a rengeteg passzon alapul, ami ellen nagyon nehéz védekezni. Letámadással megnehezíthető a dolguk, de ehhez kiváló erőnlét szükséges, hiszen ehhez náluk is többet kell futni, illetve agresszívan megakadályozni, hogy eljusson a támadóharmadukba a labda.

Mit várunk tőlük?

Rengeteg felfutást Philipp Lahmtól, zseniális passzokat Mesut Öziltől, amelyek után Mario Gomez rendre ziccerbe kerül, és ugyan helyzeteinek csak a felét értékesíti, mégis megszerzi a gólkirályi címet.

Forrás: AFP/Johannes Eisele
Özil, Müller, Gomez, Lahm

Kire figyelünk?

A német utánpótlás-nevelés futószalagon szállítja az apró termetű, mozgékony és kreatív támadó középpályásokat. Marco Reus vagy Mario Götze ugyan még nem alapember a válogatottban, de Joachim Löw bármelyiküket is állítja be, biztos lehet benne, hogy új lendületet adnak a csapatnak.

A gyenge pont

A jobbhátvéd hiányposzt, a legjobb megoldás Lahm, rá azonban szükség van a bal oldalon. Löw kiróbálta Christian Träscht és Benedikt Höwedest is, de egyikük sem nyugtatta meg, így jobb híján Jerome Boateng játszhat ezen a poszton, pedig ő sem vérbeli jobbhátvéd. A csapatból egy olyan védekező középpályás is hiányzik, aki szükség esetén a keménységtől vagy a durvaságtól sem riad vissza, Sami Khedira vagy Bastian Schweinsteiger nem ilyen típusú futballista. De klasszikus vezéregyéniséget sem találunk, olyat, amilyen Michael Ballack volt - igaz, ez a csapat a jelek szerint nem is igényli.

Róluk mondták

"A német válogatottnak olyan sok kiváló játékosa van, főleg kreatív futballisták, hogy meg sem érzik, ha néhányan megsérülnek. Számomra Németország az Európa-bajnokság legnagyobb esélyese" - nyilatkozta a hollandok szövetségi kapitánya, Bert van Marwijk azt követően, hogy csapata 3-0-ra kikapott a németektől.

Kapusok: 9/10

Két évvel ezelőtt Manuel Neuer még csak azért lehetett a válogatott első számú kapusa, mert René Adler megsérült, mára azonban kiszoríthatatlan posztjáról. Neuert nem véletlenük sorolják a világ legjobbjai közé, kitűnő reflexekkel rendelkezik, és fiatal kora ellenére is nagy nyugalmat áraszt. A kijöveteleknél a magas labdákkal azért időnként még meggyűlik a baja.

Védelem: 7/10

A németek leggyengébb csapatrészében csak Lahmnak van biztos helye - a Bayern München erősségét Löw a bal oldalon veszi számításba, a jobbhátvéd posztján viszont sehogyan sem találja az ideális megoldást. Valószínűleg Jerome Boateng kap majd lehetőséget, pedig ő alapvetően középhátvéd, belül viszont a Per Mertesacker, Holger Badstuber duó a kiválasztott. Az Arsenalban légióskodó Mertesacker viszont január óta sérült, ami gondot okozhat.

Középpálya: 9/10

A bőség zavara, hiszen a szövetségi kapitány kedvére variálhat, rengeteg fiatal tehetség áll a rendelkezésére. A kérdés elsősorban az, hogy védekező szerepkörben ki játszik majd: Sami Khedira és Bastian Schweinsteiger mellett akár Toni Kroos is szóba jöhet, már csak azért is, mert az irányítói feladatokat rendszerint Mesut Özil kapja - és akkor Thomas Müllerről, Götzéről, illetve Reusról még nem is szóltunk.

Csatársor: 8/10

A németek alaphelyzetben csak egyetlen klasszikus csatárral játszanak, bár Löwnek két klasszis is rendelkezésére áll. Miroslav Klose és Mario Gomez között a pillanatnyi forma dönthet. Klose valamivel jobban kiveszi a részét az összjátékból, míg Gomez befejezőként elképesztően hatékony. Ketten viszont aligha lesznek együtt a pályán.

Szövetségi kapitány: 8/10

Löw a 2010-es világbajnokságon végleg befutott, hiszen egy rendkívül fiatal, lendületes csapatot épített, amely részben leszámolt a német labdarúgással kapcsolatos sztereotípiákkal. A kapitány ragaszkodik az általa ideálisnak vélt 4-2-3-1-es játékrendszerhez, miután a barátságos mérkőzéseken kipróbált más szisztémák nem váltak be. A játékosokat illetően sem szeret változatni a már megismert és működő rendszeren, amiből még lehetnek próblémák.

Összesen: 41/50



Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

A Franciaország elleni barátságos mérkőzés után a dortmundi drukkerek azért kritizálták Löwöt, mert a Borussiából csak Mats Hummels lépett pályára. A szakvezető elsősorban a Bayern-blokkra épít, pedig a Dortmund is kiváló focistákkal rendelkezik, és Sven Bendert, Kevin Grosskreutzot vagy Marcel Schmelzert mindenképpen érdemes kivinni az Eb-re, és adott esetben lehetőséget adni nekik. A spanyoloknak is bejött, hogy FC Barcelona-Real Madrid vegyes csapatot állítottak ki.

Forrás: AFP/Johanes Eisele

Út Ukrajnába és Lengyelországba

Világbajnoki bronzérmesként a német válogatottól mindenki azt várta, hogy magabiztosan jut ki az Európa-bajnokságra, de arra valószínűleg csak kevesen gondoltak, hogy százszázalékos teljesítménnyel abszolválja a kvalifikációs sorozatot.

A csapat rögtön egy nagyon fontos idegenbeli győzelemmel kezdett, Belgiumot verte idegenben Klose találatával, és innentől kezdve nem volt megállás. Ezen kívül csak egyetlen szorosabb meccse volt, az örök rivális Ausztria ellen idegenben, ahol Gomez az utolsó percben szerezte a győztes találatot. A többi összecsapáson a németek rendkívül magabiztosak voltak, és olykor kifejezetten látványosan futballoztak, amit a tíz mérkőzésen elért 34 találat is mutat. A gólokból Klose kilencet szerzett, de Gomez is betalált ötször, és a selejtezők során nem nagyon derült ki, hogy mire lehet képes a gárda, ha komolyan megszorongatják.

Csoportellenfelek: Hollandia, Portugália, Dánia.

www.global-soccer.eu