Casillasék százezrekkel ünnepeltek Madridban

Vágólapra másolva!
Több százezren ünnepelték hétfő este Madridban az Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatottat, amely 44 év után ismét elfoglalta a kontinens trónját, miután a vasárnapi bécsi döntőben 1-0-ra legyőzte a németeket. A spanyol válogatott helyi idő szerint 19.40-kor érkezett meg a madridi repülőtérre.
Vágólapra másolva!

Kilépve a gépből - amelyre sebtében ráfestettek a "Campeones" (bajnokok) feliratot - a futballisták a "spanyol vagyok (yo soy espanol)" című dalt énekelték, és Luís Aragonés szövetségi kapitányt éltették.

Az örömmámorban úszó diadalittas bajnokok nyitott autóbuszon indultak a fővárosi Barajas légikikötőből este nyolc órakor a belváros felé, a másfél órás úton ujjongó tömeg éltette a bajnokokat, a népes fogadtatás megbénította a főváros közlekedését.

A válogatott tagjai ezután a Castellana-sétányon vonultak végig, egészen a Colon térig, ahol megkezdődött a hajnalig tartó fiesta. Hasonló ünneplést nem látott Madrid 1964 óta, amikor a spanyol válogatott 2-1-re legyőzte a szovjeteket a Santiago Bernabeu-stadionban, és megszerezte az európai elsőbbséget.

A Colon térre érkezve a válogatott tagjai Luís Aragonést éltették, többször a magasba lendítették a trénert, majd Iker Casillas csapatkapitány és a trófea köré állva együtt énekelték az ünneplő tömeggel a Queen együttes "We are the champions" (Mi vagyunk a bajnokok) című világslágerét. Ezután a "Viva Espana" (Éljen soká Spanyolország) című dal következett Manolo Escobar énekes élő előadásában.

Egy amatőr felvétel a spanyolok "buszos vonulásáról"


"Ez a ti kupátok" - harsogta az ujjongó tömeghez fordulva a csapatkapitány, magasba emelve a hatkilós serleget. Casillas így folytatta: "Egy ember van, aki oda vitt minket, ahol ma vagyunk, az Luís Aragonés". A szurkolók és a csapattagok magasztalása láthatóan az általában visszafogott és zord természetű szövetségi kapitányból is érzelmeket fakasztott. "Olyan ember vagyok, akire nem jellemzők a nagy érzelemkitörések, de most annyira elhalmoztak dicséretekkel, hogy kissé érzelgős lettem" - ismerte el újságírók előtt a tréner.

A tömeghez fordulva a szövetségi kapitány viszonozta a gesztust a futballistáknak, méltatta rátermettségüket, amely nélkül - mint elmondta - nem lehetett volna megnyeri az Európa-bajnokságot. "Hogy miért? Mert nekünk van a világon a legjobb csapatunk" - hangoztatta a 69 éves mester, aki Spanyolország legsikeresebb edzőjeként válik meg posztjától - lejár a szerződése -, és a játékosok unszolás ellenére sem kívánja vezetni a továbbiakban a nemzeti tizenegyet. Mint mondta: "nulla az esélye" annak, hogy marad.

Forrás: MTI

Hihetetlen hangulatú ünneplésre került sor Madridban
(még több kép)

Luís Aragonés vezetése alatt a spanyol válogatott 38 meccset nyert meg az 54-ből, beleértve az Eb-győzelmeket Svédország, a címvédő Görögország, a világbajnok Olaszország (11-esekkel), Oroszország (kétszer) és Németország válogatottja ellen.