Harrison Ford is ott lesz az Eb-döntőn

Vágólapra másolva!
Igazán ideális futballidő várja a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti döntőjének részvevőit, a német és a spanyol csapatot. Az osztrák központi meteorológiai intézet az egész napi zavartalan napsütés után száraz, csöndes estét jósol, 22-25 Celsius fok között ingadozó hőmérséklettel, miközben enyhe szellő nyújthat majd felfrissülést a játékosoknak az Ernst Happel-stadionban.
Vágólapra másolva!

A díszpáholyban az osztrák állami és kormányvezetők mellett az előzetes közlések szerint olyan közéleti személyiségek foglalnak majd helyet, mint János Károly spanyol király, José Luis Rodriguez Zapatero spanyol kormányfő, Horst Köhler német államfő és Angela Merkel német miniszterelnök, Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, Harrison Ford hollywoodi filmsztár és II. Albert monacói herceg.

De nemcsak a stadionban, hanem a Ring mentén, a Rathausplatz és a Heldenplatz között kialakított, 70 ezer ember befogadására alkalmas szurkolózónában is telt ház lesz. A szervezők becslése szerint 40 ezer német és 15 ezer spanyol drukker özönlötte el Bécset vasárnap délelőttre. A televíziós közvetítéseknek köszönhetően világszerte mintegy 300 millióan láthatják majd élőben a mérkőzést.

Az osztrák rendőrség - bár felkészült minden eshetőségre - nem számít sem rendbontásokra, sem összetűzésekre, épp ellenkezőleg: a rendezők abból indulnak ki, hogy az Eb-döntő a labdarúgás méltó ünnepe lesz.

A rendre és a biztonságra ennek ellenére a szolgálatban lévők mellett 1200 rendőr és 2400 katona készül ügyelni, a főváros légterében pedig negyven helikopter kering majd.

Bár még a döntő hátravan, az osztrák belügyminisztérium Eb-koordinátora, Günther Marek igen elégedetten nyilatkozott a kontinensviadal biztonsági mérlegéről. Mint kiemelte, a mérkőzéseket több mint kétmillióan követték nyomon az ausztriai nyilvános helyeken - stadionokban, szurkolózónákban és az utcai óriáskivetítők előtt -, ehhez mérten szinte elenyésző a kihágások miatt őrizetbe vettek száma. Szerinte a felkészülés ragyogóan sikerült, aminek köszönhetően az osztrák rendfenntartó szerveket "nem érte semmiféle meglepetés".

A siker elérésében meghatározónak nevezte az első napokban tanúsított kemény és szigorú hatósági fellépést. Különösen a klagenfurti műveletet méltatta, amelynek során - a német-lengyel találkozó előtt - a helyi rendőrség 140 német szélsőjobbos felvonulót tartóztatott fel és akadályozott meg abban, hogy összecsapjanak a lengyel drukkerekkel.

Forrás: Getty Images

Jó időt és sok embert várnak a szurkolózónákba

Az esetnek híre terjedt az interneten, és ebben az értelemben jelzésértékű volt, mert bizonyította: a házigazdák komolyan veszik a biztonságot - mondta. Hasonlóképpen hatékonynak minősítette a bécsi rendőrség közbeavatkozását a horvát szurkolók féken tartására a horvát-török mérkőzés után.

Günher Marek példásnak nevezte a külföldről érkezett rendőri egységgel megvalósult együttműködést is. Elárulta, hogy egyelőre nem megy szabadságra, mert mint mondta, "a most szerzett tapasztalatok alapján kézikönyvet állítunk össze az Európai Unió számára".

Küldje a #FUTBALLMMS kódszót sms-ben a 777-re, és fotókkal kiegészített információkhoz juthat mindössze havi 499 forintért! A regisztrációs sms díja 72 forint.
A szolgáltatást T-Mobile-ügyfelek vehetik igénybe. (x)