Mezőnyben számít cserekapusára a török kapitány

Vágólapra másolva!
Harmadik számú kapusára akár mezőnyjátékosként is számít majd a németek elleni Európa-bajnoki elődöntőben a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Vágólapra másolva!

"Tekintetbe véve a helyzetünket, nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy a játékosokra bízzuk, milyen poszton akarnak futballozni" - tette hozzá, utalva arra, hogy a 23 fős keretből kilenc labdarúgójára nem számíthat eltiltás (Volkan Demirel, Emre Asik, Tuncay Sanli, Arda Turan) vagy sérülés (Emre Güngör, Servet Cetin, Emre Belözoglu, Tümer Metin, Nihat Kahveci) miatt.

A törökök szerdán játszanak Bázelben a németekkel a döntőbe jutásért.

Küldje a #FUTBALLMMS kódszót sms-ben a 777-re, és fotókkal kiegészített információkhoz juthat mindössze havi 499 forintért! A regisztrációs sms díja 72 forint.
A szolgáltatást T-Mobile-ügyfelek vehetik igénybe. (x)