Elton az Eb-döntőbe énekelné Ballackékat

Vágólapra másolva!
A labdarúgás manapság már nem csak sport, hanem egyben a szórakoztatóipar része is, akárcsak a zene. Új sorozatunkban a két, nagy népszerűségnek örvendő terület kapcsolatát igyekszünk szemléltetni: hétről hétre bemutatunk egy olyan dalt, amelyiknek ihletője, vagy témája a futball. A műfaj a punktól kezdve a rockon keresztül egészen a popig terjed, a lényeg ugyanaz: a labdarúgáshoz fűződő kapcsolat.
Vágólapra másolva!

A Sportfreunde Stiller 2006-os sikere nyomán az idei Európa-bajnokságra több német előadó is megpróbált egy lelkesítő nótát írni. Ezek közül talán az egyik nagy csokoládé-cég által támogatott, és a televíziós komikus, Elton közreműködésével készült dal sikerült a legjobban - a Nationalelf azonban eddig nem tudott úgy felnőni a feladathoz, mint két éve...

Az elsősorban televíziós műsorvezetőként és humoristaként ismert Elton Alexander Duszat néven született Berlinben, és végzettségének is van kapcsolata a tévével - elvégre rádió- és tv-szerelő. Azonban már akkor is érdekelte a szórakoztatóipar, és hamarosan az egyik hamburgi rádióadónál lett műsorvezető. Az Elton művésznevet azért kapta, mert ismerősei szerint nagyon hasonlított Elton Johnra...

Hamburgban azonban nem sokkal később úgy ítélték meg, hogy nem elég szórakoztató a műsora, mire Elton 2001 februárjában készített néhány házi videót, és elküldte a rendkívül népszerű tévéműsor, a TV Total szerkesztőségébe.

Stefan Raabnak tetszhetett, amit látott, mert meghívta az adásba Eltont, aki innentől kezdve rendszeres résztvevője volt a TV Totalnak, és napjainkra teljesen bedolgozta magát a német médiába. Egy ideig saját műsora is futott elton.tv címmel, de alapvetően továbbra is a Stefan Raab által vezetett produceriroda egyik "sztárjának" számít: rendszeres résztvevője a Raab által rendezett különféle mókás sporteseményeknek (a wok-világbajnokságtól kezdve a síugrásig), tavaly pedig egy fogadás eredményeként végigfutotta a New York-i maratont.

http://www.youtube.com/v/IT510SmGPK0&hl=en


Eltonról az is köztudott, hogy nagy futballrajongó, kedvenc csapata pedig a hamburgi St. Pauli. Valószínűleg ez adta az ötletet az egyik nagy édességgyártó cégnek, hogy felkérje őt az Eb-kampánya arcának, amelynek részeként egy dal is készült a szurkolók lelkesítése céljából. A nótában Eltonnak csak a refrénnél lehet hallani a hangját - a dalt valójában a Peilomat nevű rockzenekar adja elő.

A 2004-ben alakult együttes amolyan tinibandának számít Németországban (tavaly például a Tokio Hotel előzenekaraként turnézott...), és alighanem jól jött neki ez a lehetőség. Maga a dal sem zeneileg, sem a szövegben nem halad túl a megszokott kliséken - de ha a németek esetleg messzire jutnak a tornán, akkor akár még sikeres is lehet...