Társoldalunk:

Nagyon rossz címvédőnek lenni a foci-Eb-n

2008.06.19. 13:39

Kialakult a legjobb nyolc mezőnye az Európa-bajnokságon, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kontinensbajnokság legutóbbi két győztese még csak a csoportjából sem jutott tovább. Sőt a görög és a francia együttes lett a viadal két legrosszabb csapata, ami még akkor is meglepetés, ha tudjuk, hogy az Eb-ken a címvédők nem szoktak remekelni.

A 2004-es aranyérmes görög válogatott a mostani tornának korántsem esélyesként vágott neki, de azért arra is kevesen tippeltek, hogy Otto Rehhagel együttese ilyen rosszul szerepel majd az Európa-bajnokságon.

Elvégre a selejtezők során a görögök szerezték a legtöbb pontot (más kérdés, hogy milyen csoportban...), és a válogatott jórészt a négy évvel ezelőtti, győztes csapatra épült. Sokak szerint éppen ez volt a fő probléma, vagyis, hogy a görögök nem tudtak megújulni az elmúlt négy évben, és Rehhagel szinte egyáltalán nem épített be fiatal játékosokat. Ettől azonban a tény még tény marad: Görögország pont nélkül végzett a 2008-as Európa-bajnokságon.

Annál nagyobb meglepetés viszont, hogy a franciák is alaposan leszerepeltek. A 2000-ben Európa-bajnokságot nyert együttes két éve a vébén is döntős volt, és bár most a torna "halálcsoportjába" került, azért a megszerzett egy pontnál és egy gólnál többet vártak Raymond Domenech csapatától. A gyenge szereplést a balszerencse mellett elsősorban éppen a szakvezető nyakába varrják, akinek a döntéseit már a kerethirdetésnél is furcsállták (kihagyta keretéből David Trezeguet-t és Djibril Cissét, nevezte ellenben Bafetimbi Gomist), nem is beszélve a kezdő tizenegyről, amely mérkőzésről mérkőzésre változott, mintha Domenech maga sem tudta volna, hogy mit is akar.

A pletykák szerint a franciáknál meglehetősen nagy volt a feszültség az öregek (Patrick Vieira, Lilian Thuram) és az ifjú titánok (Karim Benzema, Samir Nasri) között, ami szintén nem tett jót a csapatnak. A helyzet kísértetiesen hasonlít a 2002-es világbajnokságra, amikor a franciák szintén nem jutottak tovább csoportjukból - de egyelőre úgy tűnik, hogy most nincs egy Zinédine Zidane-juk ahhoz, hogy "legközelebb" kihúzza őket a csávából...

A görögöket és a franciákat aligha vigasztalja az a tudat, hogy az Európa-bajnokságok történetében az előző kiírás győztese nem nagyon vitézkedett. Az Eb-ken még sohasem volt címvédés (és mint tudjuk, most sem lesz), ráadásul amióta nyolcas (illetve 16-os) döntőt rendeznek, az előző tornát megnyert válogatott mindössze két alkalommal jutott tovább csoportjából! 1992-ben a hollandoknak, 2004-ben pedig a franciáknak sikerült címvédőként eljutniuk az egyenes kieséses szakaszig, de a negyeddöntő mind a két esetben a végállomást jelentette.

Arra ugyan csak egyszer volt példa, hogy az aktuális Európa-bajnok nem jutott ki a következő viadalra (az 1984-es győztes Franciaország hajtotta végre ezt a "bravúrt"), ám a címvédő általában rendre elvérzett a csoportkörben. A görögök most negatív rekordot állítottak fel, hiszen olyan még nem fordult elő, hogy a kontinensbajnok a következő tornán pont nélkül végezzen: az eddigi legrosszabb címvédő az 1996-os német válogatott volt, amely 2000-ben mindössze egyetlen pontot szerzett, és csupán egy gólt ért el.

www.infosport-focivilag.hu

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK