Románia feltartott kézzel kapott ki Hollandiától

Vágólapra másolva!
Hiába cserélte le szinte a teljes kezdőcsapatát, annyit nem tudott gyengíteni a holland válogatotton Marco van Basten szövetségi kapitány, hogy Románia komoly ellenfél lehessen. A mérkőzés előtt még a továbbjutásra is esélyes kelet-európai együttes rettentő gyengén futballozva szinte harc nélkül odaajándékozta a győzelmet, a meccs két gólját Klaas Jan Huntelaar és Robin van Persie szerezte.
Vágólapra másolva!

Érdekes kettősség jellemezte a Hollandia-Románia mérkőzést megelőző várakozás. Az Európa-bajnokság C csoportjának utolsó fordulójában a már biztos továbbjutó, csoportelső oranje ugyanis rendkívül nehéz helyzetbe került, kezébe kapta a továbbjutás eldöntésének jogát. Román siker esetén ugyanis a két csapat mehetett volna a negyeddöntőbe, semmissé téve a francia-olasz rangadó körüli felhangokat.

Nem véletlenül nyilatkozott mindenki a másik összecsapás résztvevői közül úgy, hogy sportszerűtlen dolognak tartja Marco van Basten szövetségi kapitány azon húzását, miszerint pihenteti kulcsembereit, s a második csapatot küldi pályára.

Cesare Maldini, az olaszok egykori szövetségi kapitánya nem véletlenül jegyezte meg, Van Basten saját karrierjével játszik, ha "lefekszik" a románoknak, ebben az esetben ugyanis soha sem fog munkát kapni Olaszországban.

Van Basten bátrabb volt annál, semmint megijedt volna, a franciák elleni győztes csapatból csupán három kezdőt tartott meg, a kispadra kerül Sneijder, Van der Sar, Van der Vaart, Van Nistelrooy és Kuyt is.

A másik oldalon Victor Piturca kényszerből változtatott, Mirel Radoi orrtörés, Dorin Goian pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára.

Az első félórában istenigazából semmi sem történt, a románok szerették volna irányítani a játékot (mégiscsak Chivuéknak volt sürgősebb), ám néhány távoli lövésnél többre nem futotta erejükből. A másik oldalon az Engelaar, Van Persie páros kapcsolat kétszer is gólt eredményezhetett volna, majd Huntelaar rontott helyzetet, az igazi ziccert azonban a 37. percben hagyták ki a hollandok.

Huntelaar a 16-oson belül okosan pörgetett Robben elé, aki - a kirohanó Lobont kapustól zavarva - a jobb kapufa mellé gurított.

Hét perccel később jött a válasz, Mutu a 16-os baloldalán lendületből az alapvonalig rohant, élesen visszapasszolt, Cocis mögé ment ugyan a labda, de érkezett Codrea, aki 15 méterről a tátongó kapu helyett a léc fölé bombázott.

A félidőben nem cserélt egyik csapat sem, ám az első játékrészben 66 százalékos labdabirtoklással büszkélkedhető hollandok gyorsan felizgatták Piturca kapitányt.

Előbb a 49. percben hálálkodhattak Lobontnak a románok, aki Van Persie közeli, fordulásból leadott lövését védte elképesztő bravúrral, ám az 55. percben ő is tehetetlennek bizonyult: Affelay bal oldali beadásra Engelaar érkezett, ám a rövid saroknál elvétette a sarkazást, a továbbguruló labdát Huntelaar az ötösről három védő között lőtte a hálóba (1-0).

Forrás: Getty Images
Még több kép

Ugyan Marius Niculae helyett Daniel Niculae érkezett a pályára, majd Codreát Dica váltotta, a román együttesnek momentumai sem akadtak. Furcsán mutatott, hogy egy továbbjutásra is esélyes csapat ennyire gyatrán játszott. Hollandia pedig bolond lett volna kitámadni, az okos labdatartással a birtoklási százalék is nőtt tovább.

Az utolsó negyedóra bohózatának csúcspontjaként Mutu az ötösön belül tiszta ziccerben rúgott lyukat, "bebiztosítva" csapata Eb-búcsúját. A slusszpoént a végén Van Persie bombagólja jelentette (igaz, kellett hozzá az orra eső Contra és az ácsorgó Tamas).

Hollandia harmadik mérkőzésén 2-0-ra győzött, így százszázalékos teljesítménnyel jutott be a legjobb nyolc közé.