Társoldalunk:

Soha ennyi Eb-gól nem esett a 90. perc után

2008.06.15. 13:58

A 2008-as Európa-bajnokság sok szempontból rekorddöntőnek számít, és csak a csoportkör első két fordulója, azaz 16 mérkőzés kellett ahhoz, hogy a torna új csúcsot állítson fel a rendes játékidő letelte után született gólok tekintetében is. Az Eb-n máris hét találatot szereztek a 90. perc után, a hosszabbításban, amire korábban sohasem volt példa.

Az idei tornán a szurkolóknak nem nagyon érdemes a meccs végét jelző hármas sípszó előtt felállniuk a helyükről, és elindulniuk a kijárat felé, mert ha így tesznek, akkor akár egy gólról is lemaradhatnak.

Az eddigi 16 mérkőzésén ugyanis már hét olyan találat született, amelyet a hosszabbítás perceiben értek el, ráadásul több a találkozó végkimenetele szempontjából is nagyon fontos volt. Wesley Sneijder bombagólja a franciák ellen, vagy Cesc Fabregas csukafejese az oroszoknak csak még fölényesebbé tette csapatuk győzelmét, a portugálok pedig mind a törökök (akkor Raúl Meireles talált be), mind a csehek (Ricardo Quaresma révén) az utolsó utáni percekben, egy-egy kontratámadásból biztosították be a három pontot, egygólosról kétgólosra növelve előnyüket.

Ugyanakkor Arda Turan találata a svájciak ellen nem csak török győzelmet, hanem házigazda kiesését is jelentette a tornáról; Ivica Vastic 93. percben elért tizenegyesgólja az osztrák remények életben maradását hozta magával; tegnap pedig David Villa ért el győztes találatot a svédek ellen a ráadás perceiben - ezzel megszerezve a csoportelsőséget a spanyol gárdának.

Villa gólja egyben új rekordot is jelentett a kontinensviadalok történetében, hiszen ez már a hetedik, 90. perc után szerzett találat volt idén - márpedig ilyen sok kései gólra korábban sohasem akadt az Eb-ken. Az előző rekordot négy évvel korábban állították be, a portugáliai tornán hat alkalommal értek el a ráadásban gólt a csapatok.

Érdekesség, hogy mind a hat találat a csoportkörben született, és nagy részüknek nem volt különösebb jelentősége - még Antonio Cassano bolgárok ellen szerzett győztes gólja sem számított olyan nagyon, elvégre az olaszok a három pont ellenére is kiestek a csoportból.

Getty Images

Spanyol eufória 2000-ben: Alfonso valahol a kupac alján

A 2004-es Eb két legfontosabb, ráadásban szerzett gólja egy meccsen született, és egy ember nevéhez fűződött: az angol-francia csoportmérkőzésen az angolok a rendes játékidő leteltekor még 1-0-ra vezettek, de a hosszabbításban Zinédine Zidane előbb szabadrúgásból, majd tizenegyesből volt eredményes, és ezzel megfordította a találkozót.

A 2000-es tornán mindössze négy gólt értek el a hosszabbítás során, ám ezek mindegyike rendkívül fontos, sőt, kifejezetten emlékezetes volt. A csoportmérkőzésen során a portugál Costinha a 94. percben fejelt győztes gólt a románok ellen, a Spanyolország-Jugoszlávia találkozó pedig még izgalmasabban alakult.

A jugoszlávok a 90. percben még 3-2-re vezettek, ugyanakkor emberhátrányban voltak, és a spanyolok számára csak a győzelem jelentett volna továbbjutást. Nem csoda, hogy Raúlék gőzerővel támadtak, ás egészen elképesztő módon sikerült is fordítaniuk: előbb Gaizka Mendieta értékesített egy tizenegyest, majd amikor már mindenki a végső sípszót várta, Alfonso volt eredményes egy kapáslövéssel.

Getty Images

Egy ma már legendás gólöröm: a 2000-ben aranygólt szerző Trezeguet most nem segíthet a franciákon

A korabeli szakértők joggal gondolhatták, hogy ez a dráma felülmúlhatatlan, ám a fináléban még ezt is sikerült überelni. Itt az olasz válogatott teljesen megérdemelten vezetett 1-0-ra még a 93. percben is, és az olaszok kispadja már az oldalvonal mellett állt, hogy örömittasan berohanhasson a pályára - ám ekkor Sylvain Wiltord bevette Francesco Toldo kapuját. A többi pedig már történelem: a hosszabbítás során David Trézéguet aranygólja a franciák javára döntötte el a trófea sorsát.

www.infosport-focivilag.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK