Az olaszok előre néznek, Piturca Mutu mellett, Van Basten két lábbal a földön

Vágólapra másolva!
Victor Piturca, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány védelmébe vette az olaszok elleni pénteki Európa-bajnoki mérkőzés hajrájában büntetőt hibázó Adrian Mutut. A franciák meg nem adott tizenegyest kérnek számon Herbert Fandelen, míg a Bernben tartózkodó 110 ezer holland drukkerből csak százat kellett rövid időre őrizetbe venni.
Vágólapra másolva!

"Buffon védett, Mutu nem hibázott. Az olasz kapus a világ egyik legjobbja, a védésével is bizonyította ezt. A 11-es bármikor kihagyható, ez a játék része. Sokkal jobban zavart, hogy a vezető gólunk után fegyelmezetlenek voltunk, és gyorsan jött a válasz" - mondta Piturca.

Amennyiben Mutu 1-1-nél, a 81. percben értékesíti a büntetőt, akkor a világbajnok olaszok minden bizonnyal kiestek volna, így viszont halvány reményük maradt a továbbjutásra.

Az olaszok egyébként azt szeretnék, ha az UEFA ismét egyértelműsítené a lesszabályt, ugyanis a románok ellen elvették Luca Toni szerintük szabályos gólját.

Giancarlo Abete, az olasz szövetség elnöke jelezte: a hollandok ellenük szerzett találatánál az UEFA állást foglalt, hogy a gól szabályos. A hétfői, 3-0-ra végződött összecsapás 26. percében Ruud van Nistelrooy úgy talált be, hogy Christian Panucci az alapvonalon kívül feküdt, de a védőt úgy kell tekinteni, mintha pályán lett volna.

"Most is azt szeretnénk, hogy mondják meg: a bíró hibázott, és Toni érvényes gólt szerzett. A hibázás lehetősége mindig fennáll, de ellenünk mostanában elég gyakran fordul elő" - tette hozzá Abete.

Gyorsan el kell felejteni a románok elleni 1-1-et, és már a francia meccsre kell összpontosítani - fogalmazták meg határozottan az olasz válogatott játékosai.

A 81. percben 11-est hárító Gianluigi Buffon szerint a védésnél szerencséje volt. "A védés az védés. A döntetlennel nem vagyunk könnyű helyzetben, de nem gondolhatunk a kiesésre. Túl kell lendülnünk a holtponton, és nyugodtnak kell maradnunk" - mondta a hálóőr.

Luca Toni már a franciák elleni meccsre buzdít: "Győznünk kell! Gigi (Buffon) esélyt adott nekünk, és élnünk kell a lehetőséggel" - tette hozzá.

Gianluca Zambrotta úgy véli, akkor lehet esélyük a franciák ellen, ha berúgják a helyzeteket: "Több ziccerünk van, amint amikor két éve vb-t nyertünk. Támadóbb felfogásban játszik a csapat, mégis képtelenek vagyunk gólt szerezni."

Roberto Donadoni szövetségi kapitány jelezte: az öltözőben most nagy a csalódottság, és többet érdemeltek a döntetlennél, ám nem szabad rágódni ezen, mert még fontos feladat vár együttesére.

Ugyancsak az elégedetlenkedők táborát szaporítja Raymond Domenech francia szövetségi kapitány is, aki szerint 11-es kellett volna ítélni csapata javára a hollandok elleni mérkőzés egyik fontos pillanatában.

Getty Images

Marco van Basten továbbra is nagyon szerény, pedig csapata teljesítményét látva akár a mellét is döngethetné

Az edző úgy véli, a 48. percben, 1-0-s holland vezetésénél a Thierry Henryt fogó védő, Andre Ooijer egyértelműen kézzel ért a labdához, mégis néma maradt Herbert Fandel német játékvezető sípja. "Az ellenfél kapusa és a bíró fosztott meg bennünket a gólszerzéstől. Persze, nincs videó. Nem akarok mentséget keresni, de ez kezezés volt. Jobban játszottunk, mint a románok elleni 0-0 alkalmával, mégis 4-1-es vereséget szenvedtünk. Ami eddig az erősségünk volt, a védelem, most az volt a leggyengébb" - jegyezte meg Domenech. "Kemény lesz az olaszok elleni meccsünk, ez a mi kis döntőnk."

Marco van Basten holland szövetségi kapitány szerint csapata az olaszok elleni 3-0 alkalmával jobban játszott, mint a franciák 4-1-es legyőzésekor, és a szerencse is mellettük volt.

"A franciák sok gondot okoztak, és bizony, néha szerencsénk is volt. A védelmet kell dicsérnem, amely a nagy nyomás alatt nem roppant össze. Jól kezdtünk, majd később passzívak voltunk. A szünet után Robben és van Persie révén lettünk veszélyesek" - mondta az egykori klasszis, akinek együttese sorozatban tizedik tornán jutott túl sikeresen a csoportkörön.

A holland siker ünneplését követően rövid időre közel 100 holland szurkolót vettek őrizetbe. A rendőrségi szóvivő szerint egyik esetben sem történtek súlyos kihágások, a 110 ezer holland szimpatizáns döntő része kulturáltan viselkedett.

"Összességében békés éjszaka volt" - jegyezte meg Markus Schneider.