Elmaradt vetkőzéssel és ingyen kebabbal vigasztalódnak a svájciak

Vágólapra másolva!
A svájci időjárás igazodik a házigazda hangulatához, péntek délelőtt szomorkás, hűvös idő fogadja a Zürichbe érkezőt, a hőmérő 12 fokot mutat, és szürke felhők sorakoznak az égen. A nemzeti tizenegy kiesése miatt az Eb-láz kifejezés talán túlzás, de egy kisebb hőemelkedés azért így is tetten érhető, a repülőtéren például futballpályán masírozhat végig az ember egy ötletes padlómatrica jóvoltából, és az újságos is Hopp Schwiiz feliratú, piros pólóban számolja a visszajáró aprót.
Vágólapra másolva!

Két nappal a törökök elleni vereség után az újságok még a vereség okait elemzik, tragédia nem történt, hiszen előzetesen is érezni lehetett, hogy nem Svájc menetelését hozza a torna, de az azért bosszantja a helyieket, hogy a csehek és a törökök ellen is nyerhető meccset bukott el a svájci csapat.

Persze van, aki a "minden rosszban van valami jó" alapon értékel, a Tages Anzeiger újságírója például pontokba gyűjtve kínál orvosságot a lelki sebekre. Szerinte kifejezetten jó, hogy mostantól lehet megint nyugodtan aludni, és nem kell azon izgulni, hogy vajon játszik-e az Alexander Frei sérülése miatt első számú gólfelelősnek várt Marco Streller, vagy nem, hiszen a tét nélküli utolsó mérkőzésen, akár öt védővel és öt középpályással is ki lehet állni.

A szerző azt sem bánja, hogy a svájci Palcsó Tomi, bizonyos Baschi nem váltja be ígéretét, a svájci zenei tehetségkutatóban feltűnt énekes ugyanis azt dobta be, hogy hazai tornagyőzelem esetén meztelenül rohan végig a zürichi pályaudvaron.

A korai búcsú az itteniek szerint jót tehet a családoknak is, hiszen a derék férfiembert ezentúl nem veszélyezteti sem az infarktus, sem az idegösszeomlás, és jó esetben az urak mostantól a söröskorsó helyett majd az asszonyt simogatják, esetleg még a gyerekre is odafigyelnek.

Zürichben egyébként a török győzelem után ugrásszerűen megnőtt a kebabfogyasztás, a Langstrassén lévő török étkezdében ugyanis ingyen falatozhatták a betérők a vendégmunkások specialitását. Az ínyencek számára bizonyára csábító lett volna egy olasz, spanyol, görög hármas is csoportellenfélként, hiszen a pizza, a tortilla vagy a szuflaki sem hangzik olyan rosszul fájdalomdíjként...

A svájciak nagyon szerették volna a németeket másolni, akik két éve remek hangulatú tornát rendeztek, nem mellesleg egészen a harmadik helyig jutottak, így a mostani házigazda csalódottan fogadta, hogy a szomszéd nem hullajtott könnyeket a Nati kiesése miatt. Persze jött is a válasz, a horvátok 2-1-es diadala után feltűnő Danke, Kroatien! felirat bizonyítja, hogy a káröröm errefelé sem ismeretlen fogalom.

Hogy a kiesés ellenére a szurkolók nem ábrándultak ki a válogatottból, azt jól mutatja, hogy a csütörtöki nyilvános edzésen 5000 drukker várta Hakan Yakinékat, akik ezek után minden bizonnyal ezer hőfokon égve mennek majd neki a már továbbjutott portugáloknak az utolsó körben, hogy viszonozzák a feléjük áradó szeretetet.

A legnagyobb tapsot talán a szövetségi kapitány, Köbi Kuhn kapta, aki borzasztó nehéz napokon van túl, az Eb-vel együtt járó stressz mellett ugyanis egy nem várt esemény tette feszültté, felesége epilepsziás rohamot kapott, és sokáig mesterséges kómában volt. Szerencsére mostanra sokkal jobb lett a helyzet, úgy fest, a nehezén túl van a kapitány felesége. "Szerdán két érzés kavargott a fejemben, egyrészt szörnyen csalódott voltam a vereség és a kiesés miatt, másrészt viszont nagyon örültem, mert meglepetésként ért, hogy a feleségem állapota ilyen sokat javult" - mesélte Kuhn a török meccs utáni lelki kettősségről.

Pénteken már mindenki a C csoportra figyel, Bernben már délelőtt 11 órakor hömpölygött a narancssárga tenger, mindenfelé holland drukkerek gyülekeztek, akiket teljesen belelkesített az olaszok elleni álomjáték

Hogy Marco van Basten fiai folytatják-e a kapitány által 1988-ban már megismert utat, az este kiderül, előtte még az is elválik, mire megy az agyonkritizált világbajnok a franciák ellen a védekezést már-már a legszebb olasz korszakot idézően művelő románok ellen.