0-1-ről 2-1, avagy a hátrányból felállás művészete

Vágólapra másolva!
A csoportmérkőzések második körének nyitányán rögtön két válogatott sorsa is eldőlt: a portugál együttes már a legjobb nyolc között van, a házigazda svájciak pedig már biztosan nem juthatnak tovább. Pedig Yakinék a szünetben még vezettek 1-0-ra a törökök ellen, akik viszont a második félidőben fordítani tudtak. Ez a mostani kontinensviadalon először fordult elő, de az Eb-k történetében nem ritkaság.
Vágólapra másolva!

Csak egy napja elmélkedtünk azon, hogy a mostani kontinensviadalon a vezetés megszerzése szinte egyet jelent a győzelemmel, hiszen az első nyolc találkozóból egyszer sem tudott fordítani a hátrányba került gárda, sőt, a pontszerzés sem sikerült (köszönhetően annak, hogy a tornán eddig mindössze egyetlen döntetlen született).

A tizedik meccsen azonban megtört a jég, köszönhetően a törököknek, akik a félidőben még vesztésre álltak a svájciak ellen, de a második játékrészben előbb egyenlítettek, majd a hajrában Semih Sentürk találatával a győzelmet is begyűjtötték.

Az ilyen, illetve ehhez hasonló fordítások négy évvel ezelőtt sokkal gyakoribbak voltak, hiszen a 2004-es viadalon öt olyan meccset is játszottak, amelyen végül az az együttes nyert, amely korábban hátrányba került.

Érdekesség, hogy mind az öt találkozót a csoportmérkőzések során játszották, és a legemlékezetesebb talán a Hollandia-Csehország összecsapás volt, amely a négy évvel ezelőtti kontinensviadal egyik legjobb találkozója volt. A holland válogatott bő negyedóra alatt kétgólos előnyhöz jutott, de a csehek akkor sem adták fel, még a szünet előtt szépítettek, majd a második félidőben bedarálták az ellenfelet - a mindent eldöntő találatot Vladimír Smicer szerezte két perccel a rendes játékidő letelte előtt. Szintén az utolsó percekben fordítottak a franciák az angolokkal szemben, hiszen a britek a rendes játékidő leteltekor még 1-0-ra vezettek - ám akkor jött Zinédine Zidane, és duplájával a gallok gyűjtötték be a három pontot.

A 2000-es Eb-n szintén öt meccsen fordult, hogy végül a hátrányba került együttes győzött, és a fordítás nagymesterei a franciák voltak, akik mind az elődöntőben, mind a fináléban így harcolták ki a hosszabbítást, majd aranygóllal a győzelmet. A fináléba kerülésért a portugálokat intézték el, majd a döntőben az olaszokat - pedig a rendes játékidő végén még a squadra azzurra állt jobban.

Összességében elmondható, hogy a francia válogatottnak sikerült a legtöbbször hátrányból felállnia: a korábban említett három eset mellett még az 1984-es viadalon további kétszer nyertek hasonló körülmények között. Akkor Michel Platini volt a sztár, akinek a vezérletével a csoportkörben Jugoszláviát győzték le 3-2-re úgy, hogy a plávik vezettek 1-0-ra, majd az elődöntőben Portugália ellen nyertek szintén 3-2-re a 2-1-es luzitán vezetés után.

És hogy melyik csapat volt az Eb-k során, amely a legtöbbször kapott ki vezetést követően? Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy az angolokról van szó. A háromoroszlánosok először az 1992-es tornán szenvedtek vereséget azután, hogy előnyt szereztek: a szünetben még ők vezettek 1-0-ra a svédek ellen, de a házigazdák végül 2-1-re nyerni tudtak. A 2000-es torna kisebbfajta katasztrófát jelentett ilyen szempontból Angliának, hiszen a csoportmérkőzések során Portugália ellen 2-0-s vezetésről kaptak ki, majd Románia ellen hiába vezettek 2-1-re - a végeredmény 3-2-es kudarc lett. Ezt követte a már említett, franciák elleni találkozó 2004-ből.