Társoldalunk:

Foci-Eb: aki gólt szerez, az nyer is

2008.06.11. 11:12

Véget ért a csoportkör első fordulója, és immár mind a 16 válogatott bemutatkozott a kontinensviadalon, de túlzás lenne azt állítani, hogy több együttes is lenyűgözte a szurkolókat, illetve a szakértőket. A csapatok többsége nem nagyon akart kockáztatni, ami abból is látszik, hogy az együttesek majd fele még mindig vár az első góljára.

Az eddig lejátszott nyolc összecsapáson eddig 16 találat született, ami mérkőzésenkénti kettes gólátlagot jelent. Ez nem valami sok, ráadásul ezt a 16 találatot mindössze kilenc együttes érte el, a többi hét csapat egyelőre még nem volt eredményes.

Mindössze egyetlen olyan meccs volt, amelyen mind a két gárda betalált: a Spanyolország-Oroszország mérkőzésen (amely egyébként a torna eddigi leggólgazdagabb találkozója volt) háromgólos hátrányban a szbornaja bevette Iker Casillas kapuját. A többi találkozón viszont aki vezetést szerzett, az biztos lehetett benne, hogy megszerzi a három pontot, mivel az ellenfél képtelen volt betalálni.

Ez egyébként a korábbi Európa-bajnokságokat figyelembe véve ritkaságnak számít. A legutóbbi öt kontinensviadalon ugyanis már rögtön az első összecsapáson eredményes volt mind a két csapat: 2004-ben Görögország 2-1-re verte Portugáliát, 2000-ben a belgák hasonló arányban győztek Svédország ellen, az azt megelőző három Eb-n pedig egyaránt 1-1-es döntetlen született a nyitómérkőzésen: 1996-ban az angolok és a svájciak, 1992-ben a svédek és a franciák, 1988-ban pedig a nyugatnémetek és a taljánok ikszeltek.

Egészen 1984-ig kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy olyan nyitómérkőzést találjunk, ahol csak az egyik csapat volt eredményes, akkor a házigazda franciák 1-0-s győzelmet arattak Dánia ellen. Sőt, ezen a viadalon csak a negyedik mérkőzésen fordult elő először, hogy mind a két gárda betalált, négy évvel korábban pedig a harmadik meccsig kellett várni ugyanerre.

Olyan viszont korábban sohasem fordult elő, hogy először csak a torna hetedik mérkőzésén legyen mindkét csapat eredményes, a világbajnokságok történetében azonban találunk hasonló esetet. Az 1974-es, NSZK-ban megrendezett vébén szintén a hetedik találkozó volt az első, amikor mind a két együttes gólt szerzett.

Pedig azon a találkozón aztán nem nagyon lehetett számítani arra, hogy mind a két oldalon lesz gól, hiszen az olaszok ellenfele Haiti volt, ráadásul a taljánok kapusa, Dino Zoff már két éve nem kapitulált a címeres mezben. Azonban jött Emmanuel Sanon, és megszakította a portás elképesztő sorozatát.

www.infosport-focivilag.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK