Német Eb-sikert vár a bulvárlap

Vágólapra másolva!
A lengyelek elleni győzelem (2-0) után Németországban szinte határtalan az öröm és a bizakodás. Az ország legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild kedden már azt is megelőlegezte, hogy Németország Európa-bajnok lesz.
Vágólapra másolva!

A nagy népszerűségnek örvendő bulvárlap mindezt természetesen nem a csillagok állásából "vezette le", hanem a merész jóslatot igyekezett több - úgymond - szakértői következtetéssel is alátámasztani.

A Bild szerint a németek első helye mellett szól az országos eufória. A lengyelek elleni találkozót a televízió képernyője előtt csaknem 25 millióan szurkolták végig, mintegy 4 millióval többen, mint ahányan a két évvel ezelőtti - Costa Rica elleni - világbajnoksági startot nézték.

A csapat másik fő erőssége - mint az újság írta - Joachim Löw edző. Löwnek a lap szerint eddig minden sikerült, a játékosok vakon hisznek benne, s az ország is.

A németek mellett szól az Eb-k eddigi története is. Ennek kapcsán a Bild emlékeztetett arra, hogy amikor Németország az első "körben" nyert, minden alkalommal Európa-bajnok lett. Így 1972-ben, amikor az első csoportmérkőzésen Angliát, 1980-ban, amikor az akkori Csehszlovákiát, s 1996-ban, amikor már Csehországot fektette két vállra.

Az újabb Európa-bajnoki címet valószínűsíti a középpályán Michael Ballack és Torsten Frings kimagasló teljesítménye, hozzájuk hasonló "stratégákkal" - legalábbis a Bild szerint - egyetlen másik csapat sem rendelkezik. Mint ahogy Podolski bal lábával sem, amiből a lap arra következtet, hogy nemcsak Németország lesz Európa-bajnok, hanem a népszerű "Poldi" nyeri majd meg a torna gólkirályi címét.

Mindezek után csak hab a tortán, hogy a többiek már félnek a németektől. S ezt már a Bild csak közvetve állítja, ugyanis ezzel kapcsolatban a francia L' Equipe című sportlapot idézi.

Az újság ugyanakkor egyetlen szóval sem tér ki arra, hogy mit szólnak mindehhez az ellenfelek. Például a hollandok, a portugálok vagy a spanyolok.