Ausztria

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az osztrák szövetség illetékesei 2006 januárjában nevezték ki szövetségi kapitánynak Josef Hickersbergert, abban a reményben, hogy a kontinensviadalig hátralévő másfél évben sikerül egy olyan csapatot kialakítania, amely megállja a helyét az Európa-bajnokságon - de a veterán szakember ezzel szemben minden idők egyik legrosszabb sorozatát produkálta a nemzeti tizeneggyel.

A 2006 szeptemberi, Costa Rica elleni 2-2-es döntetlen volt az új mester első mérkőzése, amelyen a nemzeti csapat nem szenvedett vereséget, egy hónappal később pedig alighanem azzal az elképzeléssel választották ellenfélnek Liechtensteint, hogy a miniállam ellen Hickersberger végre első győzelmét ünnepelheti a válogatott kispadján.

A számítás ugyan bejött, de a sógoroknak ebben nem sok örömük volt, hiszen csak hatalmas nehézségek árán tudták megverni a liechtensteinieket, akik egészen a 77. percig még vezettek is Mario Frick találatával.

Akkor azonban a magyar származású, de évek óta osztrák állampolgár, és az U21-es válogatottban is szerepelt Garics (akit az osztrákok is csak Gyurinak neveznek) egyenlített, majd egy másik cserejátékos, Thomas Prager a vezetést is megszerezte. Ezzel együtt a jelen lévő vendégdrukkerek a szövetségi kapitány lemondását követelték.

Ezt követően rövid ideig úgy tűnt, hogy a szakember munkája beérik, elvégre a következő két összecsapást megnyerte a gárda: előbb a társrendező Svájcot verte 2-1-re, majd pedig a legutóbbi világbajnokságon szintén szerepelt Trinidad és Tobagót győzte le 4-1-re.

Mielőtt azonban az osztrák drukkerek megnyugodtak volna, jött a Málta elleni idegenbeli összecsapás, ahol a kínos vereségtől csak Andreas Ivanschitz találata mentette meg az együttest. Ez a mérkőzés ráadásul egy újabb negatív széria nyitányát jelentette a sógorok számára, hiszen ezt követően kilenc mérkőzésen keresztül maradtak nyeretlenek.

Forrás: EPA

Josef Hickersberger nincsen könnyű helyzetben, bár erről a legkevésbé ő tehet

A széria alatt a sógorok csak döntetlenre voltak képesek Paraguay és Japán ellen, miközben többek között kikaptak Chilétől és a svájciaktól is. A sorozat végül októberben Elefántcsontpart ellen szakadt meg, az afrikaiakat 3-2-re verte az osztrák csapat, de az eredmény ellenére a közvélemény egy része továbbra is a szakvezető fejét követelte, mi több, aláírást kezdtek el gyűjteni annak érdekében, hogy a gárda ne szerepeljen a kontinensviadalon.

Persze alighanem a szurkolók is jól tudják, hogy Hickersbergernek nincs könnyű dolga, hiszen egész egyszerűen nem állnak elég jó focisták a rendelkezésére. Jellemző, hogy az Angliában légióskodó Paul Scharner és Emanuel Pogatetz másfél éve nem kapott meghívót a válogatottba, mivel korábban kritizálták a szakvezető munkáját...

Más kérdés, hogy Pogatetzcel azóta kibékültek a szövetség részéről, azonban a védő még a vb-selejtezők során összeszedett egy eltiltást, amit azóta sem tudott letölteni - hiszen az osztrákok azóta nem játszottak tétmeccset, és az Eb-ig nem is fognak. Hickersberger most azt szeretné elérni a FIFA-nal, hogy Pogatetz letölthesse a büntetést a barátságos mérkőzéseken, azért ugyanis nem fogja nevezni a kontinensviadalra, hogy az első két összecsapáson ne vethesse be.

Amint Garics példája is mutatja, az osztrákok a honosítást is alkalmazták annak érdekében, hogy még jobb csapatuk legyen, de mintha kissé túlzásba vitték volna a dolgot, hiszen az elmúlt bő másfél évben rengeteg olyan focista szerepelt a nemzeti tizenegyben, aki nem Ausztriában született.