Rehhagel fogorvosa vezeti az Eb-döntőt

Vágólapra másolva!
A Record - az A Bola után a második számú luzitán sportnapilap - munkatársai kiderítették, hogy az a Markus Merk, aki vasárnap este a Portugália-Görögország labdarúgó Európa-bajnoki döntőt vezeti, Otto Rehhagel családjának, s ekként a görög válogatott szakvezetőjének is a fogorvosa.
Vágólapra másolva!

A portugálok már akkor elkezdtek kutakodni, amikor kiderült, hogy a német Merk vezeti a döntőt - amelynek egyik résztvevője Görögország, s a görögök szövetségi kapitánya az ugyancsak német állampolgárságú Otto Rehhagel. És íme, nyomozó munkájukat most sikert koronázta: állítólag a civilben fogorvos Markus Merk Otto Rehhagel családjának fogait tartja karban.

A 42 éves bíró lakhelye Kaiserslautern, akárcsak Rehhagelnek, már amikor utóbbi nem Athénban tartózkodik. (Rehhagel játékosként is a Kaiserslautern labdarúgója volt, s 1998-ban edzőként is bajnoki címre vezérelte a csapatot.) Merket szakmai körökben nagyszerű játékvezetőnek tartják, ő fújta a sípot a 2003-as Milan-Juventus Bajnokok Ligája-döntőn és az 1997-es PSG-Barcelona KEK-finálén, Németországban négy alkalommal (1994/95,1995/96, 1999/2000, 2002/03) az évad legjobb bírójának választották.

A Record nem mulasztja el hangsúlyozni: Merk régóta Rehhagel jó barátja, időtlen idők óta ismerik egymást a görög válogatott szakvezetőjével. "Portugália éberen figyel!" - figyelmezteti az "összeesküvőket" a sportújság.

Ch. Gáll András