Rákosi szerint újra virágzik a szélsőjáték az Eb-n

Vágólapra másolva!
Az Üllői úton most áll a bál, ám Rákosi Gyula, a zöldek hajdani remek válogatott balösszekötője, a Fradi jelenlegi elnöki tanácsadója ettől még az Eb egyetlen meccsét sem hagyná ki. Érdeklődésünkre elmondta, hogy nagy örömére újra virágzik a sportágban a szélsőjáték,  és bár a görögök döntőbe kerülése meglepte, mégis a portugálok végső sikerét várja.
Vágólapra másolva!

- Meglepte a görögök menetelése? - kérdeztük Rákosit.
- Meg bizony, hiszen nem leértékelve a képességeiket, azt hiszem, erre senki sem számított. Csapatukban nincsenek akkora klasszisok, mint Zidane, Figo vagy Raúl, ám rendkívül fegyelmezetten futballoztak, ami korábban nem volt jellemző rájuk, és ez a német edzőt, Otto Rehhagelt dicséri elsősorban. Hiába, ennyit számít a csapaton belüli összhang manapság, no meg azért a szerencsével sem álltak hadilábon a görögök, de régóta tudjuk, az életben is szükség van szerencsére.

- A döntőben újabb szenzációra számít?
- Minden lehetséges, nem kizárt a görögök végső sikere sem, ám én a portugálokat erősebbnek tartom, így az ő győzelmüket várom. Viszont a görögök már így is győztek, ha kikapnak a döntőben, akkor is hősként fogadják őket Athénban.

- A játékosok közül ki tetszett leginkább?
- Nem szívesen emelnék ki senkit, hiszen például Baros négy meccsen keresztül remekelt, a görögök azonban teljesen levették a pályáról. Összességében tetszik az Eb, ugyanakkor a hosszú szezon után feltűnően fáradtak a sztárok, amit meg lehet érteni, ellenben ez némileg rányomta a bélyegét a színvonalra. Aminek a legjobban örülök, hogy végre újra virágzik a szélsőjáték a futballban. A portugáliai Eb-n ugyanis hosszú idő után klasszikus szélsőket is láttam, és ez egyből látványosabbá is tette a játékot. Ami egyszer már bevált, azon nem szabad változtatni. Egyetlen hiányérzetem, hogy a magyar csapat nincs ott Portugáliában, ám reménykedjünk, hogy a 2006-os németországi vb-re már útra kelhetnek honfitársaink is.

Bánki József