Portugáliában folytatódik a görög tündérmese

Vágólapra másolva!
A görög labdarúgó-válogatott története legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy a portugáliai Európa-bajnokságon az elődöntőben 1-0-ra legyőzte Csehországot, s ezzel bejutott a vasárnapi fináléba, ahol a házigazda lesz az ellenfele.
Vágólapra másolva!

"A tündérmese folytatódik. Egyszerűen hihetetlen, amit nyújtottak a fiúk. A cseh csapat ugyan technikailag jóval képzettebb volt nálunk, de óriási küzdeni tudással és hittel sikerült föléjük kerekednünk. Három éve keményen dolgozunk, aminek most meglett az eredménye. A játékosok szóról szóra betartották a taktikai utasításaimat" - mondta Otto Rehhagel, a görögök szövetségi kapitány.

A német szakember szokásához híven óvatos a folytatást illetően, s a házigazdákra próbálja rátenni a lelki terhet: "Eddig sem volt, tehát vasárnap sem lesz veszíteni valónk. A torna igazi győztesei már mi vagyunk!"

Traianosz Dellasz így emlékezik a mindent eldöntő gólra: "Amikor már csak tíz másodperc volt hátra, megszólalt bennem egy hang, hogy menjek fel fejelni. És lám, sikerült gólt szereznem. Hihetetlen tettet hajtottunk végre."

Karel Brückner, a csehek szövetségi kapitánya természetesen elkeseredett, ennek ellenére büszke csapatára. "Tudom, közhely, de már annyiszor bebizonyosodott: az utolsó perc mindig a legveszélyesebb. Kissé komikus, hogy három éve irányítom a csapatot, s az előző 30 mérkőzésen egyszer sem kaptunk szögletből gólt. Gratulálok a görögöknek, hiszen rendkívül fegyelmezetten és taktikusan játszottak. Persze csalódottak vagyunk, de büszke vagyok a játékosaimra. Pavel Nedved például az öltözőben felállt, és elmondta, hogy ez volt a valaha volt legjobb válogatott, amiben pályára léphetett."

A sikeren felbuzdulva több világvárosban is fesztiváli hangulatot varázsolt az ott élő görög kolónia. Sydneyben például órákon át ünnepelték Otto Rehhagel tanítványait. A híres Operaház előtt több ezren gyűltek össze, és csak hathatós rendőri segítséggel sikerült a tömeget nyugalomra inteni, igaz, rendbontás nem történt. "Teljesen megőrültünk! Csak föl-le ugrálunk az utcán, hiszen még el sem hiszzük, mi történt velünk" - mondta Andy Paschalidis, egy Sydneyben élő hellén.

"Fáj! Köszönjük fiúk, ne gondoljatok semmi rosszra. Nekünk ti vagytok az aranyérmesek" - áll a legnagyobb példányszámban eladott Blesek című cseh napilap pénteki számában. A média és persze a közvélemény is hatalmas kudarcként élte meg Nedvedék kiesését, ennek ellenére "kíméletesek" a labdarúgókkal és főleg a szerencsét(lenséget) okolják a búcsú miatt. Prága főterén több mint húszezer ember gyűlt össze, akik karneváli hangulatot teremtettek, ám Traianosz Dellasz 105. percben szerzett fejesgólja után hirtelen síri csend lett, s percek alatt eloszlott a tömeg.

"Ez annyira kegyetlen, egy álommal szegényebbek lettünk" - állt a Mladan Fronta Dnes címlapján, amely még azt is kiemelte, hogy Václav Klaus elnök a mérkőzés előtt külön gratulált a játékosoknak az addigi teljesítményükért.