Kovács Zoltán Kínában is követi az Eb-t

Vágólapra másolva!
Az Eb-t és az Újpest felkészülését Kínából is kitüntetett figyelemmel kíséri Kovács Zoltán. A lilák csatára, akivel a Sencseng vezetői nagyon elégedettek, elárulta azt is, hogy a Portugáliában történtek dacára nála Zidane a világ legjobb futballistája.
Vágólapra másolva!

- Tekintettel a hatórás időeltolódásra miként tudta követni az Eb eseményeit? - kérdeztük Kovács Zoltánt.
- Amíg a csoportküzdelmek során rendeztek hat órai meccseket is, azokat élőben nagy nehezen megnéztem, ám erősen hajnalba nyúltak azok is. A kilenc órai mérkőzéseket viszont csak másnap reggel néztem vissza. Tíz napja sajnos csak az ismétlésekből értesülök az eredményekről.

- Mégis, melyik meccset tartotta a legszínvonalasabbnak?
- Az angol-franciát, a cseh-hollandot, de legfőképpen a portugál-angol negyeddöntőt.

- A játékosok közül kit emelne ki leginkább?
- Az angol Rooney valóban nagyot alakított, ám nálam még mindig Zidane a király. Noha "Zizou" ezúttal nem játszott csúcsformában, fáradtnak is tűnt, de még így is vezéregyéniség a franciáknál, az angolok ellen például egyedül döntötte el a meccset.

- Kinek szurkolt a tornán?
- A franciáknak, mivel nagyon megszerettem őket, amikor Chateroux-ban futballoztam. Mindig nekik szurkolok nagy világversenyeken, náluk van a legtöbb klasszis játékos, ráadásul a támadóstílusuk miatt is kedvelem őket. Sajnáltam a kiesésüket, de azt kell mondanom, megérdemelten buktak el, mivel nagyon fáradtan mozogtak a görögök ellen, akik viszont nagyszerűen védekeztek, és a kulcsembereket, Zidane-t, Henryt, Pirest, sikeresen semlegesítették.

- Csapatával hogyan állnak a kínai bajnokságban?
- Még egy meccsünk van hátra, amennyiben azt megnyerjük, maradunk az első helyen, mivel az üldözőnk két ponttal van lemaradva mögöttünk.

- Mit szólt ahhoz, hogy felmerült Újpesten, miszerint végleg is eladnák a kínai klubnak?
- Engem még nem kerestek meg ez ügyben, márpedig nélkülem ez nehezen menne. Egyébként képben vagyok a lilákkal kapcsolatban, állandóan kapom a híreket Újpestről, de hamarosan végre személyesen is találkozhatok a barátaimmal, hiszen július közepén tíznapos szabadságra hazautazom. Mondanom sem kell, alig várom már az indulást.

Bánki József