Póczik: Szánalmasak voltak a kiesett sztárok

Vágólapra másolva!
Már a torna előtt portugál-cseh döntőt várt Póczik József, a Győr hajdani kiváló középpályása. Az ETO-szurkolók egykori kedvence nagyon élvezi az Eb-t, az angol Rooney játéka pedig egyenesen elvarázsolta.
Vágólapra másolva!

Olvasson Eb-naplókat!

- Mire véli a favoritok korai búcsúját?
- Ezt egyértelműen a fáradtság számlájára írom. Szánalmas volt nézni, ahogy a kiesett csapatok sztárjai vonszolták magukat a pályán, egyszerűen nem tudtak futni. Mindez azonban érthető, mivel kegyetlenül hosszú és nehéz bajnoki szezonon vannak túl. Az esélyesek közül az angolok balszerencsével estek ki, a spanyolok, a németek, az olaszok és a franciák viszont totálisan kimerültek a tavaszi idényben, ezért estek ki olyan gyorsan.

- A döntőbe mely csapatokat várja?
- Tanúim vannak arra, hogy már a torna előtt portugál-cseh döntőt jósoltam, ezen a véleményemen most már pláne nem változtatok. A portugálok a görögöktől elszenvedett vereség után rendesen összekapták magukat, a kapitányuk betett a csapatba három remek futballistát, majd Nuno Gomes, Ricardo Carvalho és Cristiano Ronaldo meg is hálálta a bizalmat. Hiába, a jelek szerint Coutóék feje fölött elszálltak az évek. A cseheknél ugyancsak észre lehetett venni Nedvedék fáradtságát, ám náluk többen nem sztárbajnokságban szerepelnek, ezáltal frissebben is mozogtak.

- A játékosok közül kiket emelne ki?
- A három portugált már említettem, de bevallom, az angol Rooney játéka elvarázsolt. Meglepett, sőt a csodával határosnak tartom, hogy ilyen tömzsi felépítéssel miként lehet ilyen villámgyors, emellett képzett is, ráadásul a rúgótechnikája is kiváló. Rooney remek futballista, joggal futott be az Eb-n.

- Összességében milyennek találja a nívót?
- Az említett fáradtság ellenére ragyogó Eb-t látunk, és én minden meccset meg is néztem. Csodálatosak a stadionok is, élmény nézni a modern, minden igényt kielégítő arénákat, majd bele is gondoltam, hogy annak idején voltunk olyan bátrak Eb-rendezésre jelentkezni... Portugália gazdaságilag és sportszakmailag is nyert ennek a tornának a megrendezésével, mint ahogy szerintem a pályán is Figóéké lesz a végső siker.

Bánki József