Völler tűzbe teszi a kezét csapatáért

Vágólapra másolva!
A Nationalelf lettek elleni csalódást jelentő gól nélküli döntetlenje után a német újságírók sokáig faggatták Rudi Völlert. Az Eb legfiatalabb, 44 éves szövetségi kapitánya nem tagadta csalódottságát, ám kijelentette, tűzbe teszi a kezét játékosaiért, biztos benne, hogy mindent megtesznek a továbbjutásért, és legyőzik a már továbbjutott Csehországot.
Vágólapra másolva!

"Csalódott vagyok az elmaradt győzelem miatt, mégsem marasztalhatom el a játékosaimat" - kezdte a kritikák kereszttüzében Völler. "A lettek ellen valóban nem jöttek be a megoldások, kevés volt az üres területre történő elmozgás, és egy az egyben keveset kockáztattak a játékosok. Már a selejtezősorozatban jeleztem, hogy egyik legnagyobb problémánk a kevés lőtt gól. Ezen feltétlenül változtatnunk kell."

A csoportból való továbbjutási esélyekről Völler a következőket mondta: "Semmi sincs veszve, sőt, a Portugáliába utazás előtt megmondtam, hogy csak az utolsó körben dől el a továbbjutás kérdése. Még mindig kezünkben van a sorsunk. A csehek ellen mindenképpen győznünk kell, ám a feladat csak látszólag egyszerű. Számunkra ez igazi ki-ki mérkőzés lesz, és ennek megfelelően lépünk pályára. Tűzbe teszem a kezem azért, hogy a fiúk mindent megtesznek majd a győzelemért, és hiszem, hogy meg is szerezzük azt."

A csatárok számát illetően végül a kapitány kijelentette: "Lényegtelen, hogy egy, kettő vagy három csatárral állunk fel. Sokkal fontosabb, hogy a saját stílusunkat ráerőltessük az ellenfélre, amihez szükség lesz Ballack gólveszélyesebb játékára is. Ő például a lettek ellen elég jól futballozott, viszont a kapura nem volt elég veszélyes. A cseh csapat remek játékosokból áll, én mégis optimista vagyok, és egyértelmű továbbjutást várok."

Bánki József