Máté: A görögök és a csehek is a négy közé kerülnek

Vágólapra másolva!
Annak idején a Liverpoolban, az úgynevezett kengurucsele után lőtt góljáról napokig beszéltek a magyar szurkolók, ám azt kevesen tudják, hogy Máté János még mindig aktívan futballozik a Ferencváros öregfiúk-csapatában. A Pécs, az FTC, a Honvéd és a magyar válogatott hajdani remek csatára megkeresésünkre az Eb eddigi tapasztalatairól és az esélyekről beszélt.
Vágólapra másolva!

- Jobbnak ítéli a mostani tornát, mint a négy évvel ezelőttit? - kérdeztük Mátét.
- Igen, mivel izgalmasabb meccseket láthatunk, amit bizonyít, hogy az utolsó csoportkör előtt mindössze a csehek biztosították a továbbjutásukat. A francia-angol és a holland-cseh összecsapás minden igényt kielégített, a java azonban csak ezek után jön. Az egyenes kieséses rendszerben ugyanis már kötelező kockáztatni, ez mindenképpen a színvonal javulását hozhatja magával.

- Kiket vár a négy közé?
- A franciákat, a portugálokat, a cseheket és a görögöket. Utóbbi számomra is nagy meglepetés, hiszen a spanyol, portugál kettős továbbjutását vártam ebből a csoportból. A csehek nagyon jók, és akár Franciaország-Csehország döntőt is el tudok képzelni.

- A játékosok közül kit tudna kiemelni?
- Zidane klasszisa továbbra is elvitathatatlan, és bár nem szurkolok a franciáknak, ha Henry is formába lendül, nehéz lesz őket megállítani. Tetszett még az angoloknál a fiatal Rooney is, aki tömzsi alkata dacára villámgyors.

- Mi okozott eddig csalódást önnek?
- Az, ami korábban is jellemző volt a csoportmeccsekre: a biztonsági játék. Sok az alibi passz, az eredmény mindennél fontosabb, az edzők ezért is cserélnek olykor furán. Az olaszok például ennek estek áldozatul, amikor is az előny birtokában Trapattoni lehozta Del Pierót és Cassanót, majd védőket küldött be helyettük, de ugyanez lett a helyzet a hollandoknál, miután a remeklő Robben helyett az emberfogó Bosvelt lépett pályára. Ezért is várom már az egyenes kieséses meccseket, hiszen ott már nem lehet annyit taktikázni, kockáztatni kell.

Bánki József