Frei nem köphet a franciák levesébe

Vágólapra másolva!
A svájciak köpködéssel vádolt csatára, Alexander Frei nem lép pályára a címvédő franciák elleni, hétfőn 20.45 órakor kezdődő csoportmérkőzésen a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon, a svájci szövetség után ugyanis az UEFA is elmeszelte. Az olasz RAI tévé két plusz kamerával bundavadász feladatot lát el a dán-svéd mérkőzésen.
Vágólapra másolva!

A svájci szövetség (SFV) azt követően döntött így, hogy az UEFA - miután vasárnap egyszer már felmentette - újfent vizsgálatot indított a játékos ellen. "Az SFV az új tv-felvételek nyilvánosságra kerülése miatt határozott Frei eltiltása mellett" - áll a helvét szövetség közleményében.

Először a német ZDF televízió mutatott olyan képsorokat, amelyek szerint a 24 éves futballista a csütörtöki, angolok elleni meccsen hátulról leköpte riválisát, Steven Gerrardot. Az UEFA fegyelmi bizottsága aztán vasárnap úgy döntött: a felvétel nem szolgáltat elegendő bizonyítékot a sportszerűtlenség tényére.

Néhány órával később azután újabb, svájci tv-felvételek láttak napvilágot, amelyen állítólag egyértelműen látszik Frei csúnya tette. Ezek elemzése után az UEFA hétfő délután megváltoztatta vasárnapi ítéletét, s 15 napos eltiltással sújtotta a csatárt, aki így már biztosan nem léphet pályára az Eb-n. A portugáliai kontinenstornán az Olaszország-Dánia találkozón történt hasonló eset: akkor Francesco Totti köpte le a dán Christian Poulsent, őt három találkozóra eltiltották.