Advocaat ragaszkodik taktikájához

Vágólapra másolva!
Szombaton a második csoportkör is befejeződik az Európa-bajnokságon, és eddig egyetlen gárda sem tudta idő előtt bebiztosítani a továbbjutását - a csehek azonban megtehetik ezt, ha begyűjtik a három pontot a hollandok ellen. Az Oranje viszont egy vereséggel rendkívül nehéz helyzetbe kerülni, főleg, ha a németek legyőzik a letteket, márpedig a papírforma alapján erre jó esély van.
Vágólapra másolva!

A germán gárda várakozáson fölül teljesített első mérkőzésén a hollandok ellen, hiszen a Nationalelf közel állt a győzelemhez, ám az akkor megszerzett egy pont csak akkor ér igazán valamit, ha a letteket sikerül megverni. Rudi Völler ennek megfelelően igyekszik átalakítani csapatát: az Oranje ellen meglehetősen óvatos taktikával léptek pályára a németek, hiszen a négy védő előtt még két védekező középpályás is volt, és csak egy csatár szerepelt, ezúttal azonban várhatóan az egyik "ütköző ember" helyett egy támadó szerepel majd.

Az "áldozat" minden bizonnyal Frank Baumann lesz, aki helyett a Hertha csatára, Fredi Bobic kerülhet be a kezdők közé, és a Nationalelf így a klasszikus 4-4-2-es formációban rohamozhatja majd a lett kaput. A germán bulvárlapok egyébként kiderítették, hogy a csapat kapusának, Oliver Kahnnak lett felmenői is vannak, aminek persze semmi jelentősége, de jól hangzik a mérkőzés előtt.

Ami a letteket illeti, ők becsülettel helytálltak a csehek ellen, és alaposan megnehezítették Poborskyék dolgát, de végül nem tudtak pontot szerezni. Márpedig Aleksandrs Starkovs csapata ennél azért többet szeretne elérni, és sokak szerint erre a legnagyobb esélye éppen a németek ellen lehet.

Azt persze ne várjuk, hogy a baltiak feladják eddigi, meglehetősen sikeresnek mondható taktikájukat, vagyis várhatóan megint elsősorban a kontratámadásokra építenek, de a szakvezető nyilatkozata szerint a legjobbnak tartott lett futballista, Marians Pahars több szerepet kaphat, és ő lehet Maris Verpakovskis partnere a csatársorban. A védelem jobb oldalán Dzintaras Zirnis kiszoríthtja Isakovst, míg a középpályán a valamivel kreatívabb Laizans válthatja Lobanovst.

a várható kezdőcsapatok
Lettország: Kolinko - Isakovs vagy Zirnis, Zemlinskis, Stepanovs, Blagonadezdins - Bleidelis, Lobanovs vagy Laizans, Astafjevs, Rubins - Prohorenkovs vagy Pahars, Verpakovskis.
Németország: Kahn - Freidrich, Wörns, Notowny, Lahm - Schneider, Hamann, Ballack, Frings - Kuranyi, Bobic.