Totti a cipője miatt nem lőtt gólt

Vágólapra másolva!
A svéd sajtó eufórikus állapotban ünnepli Lars Lagerbäck és Tommy Söderberg "társkapitányok" válogatottjának szemkápráztató játékát és 5-0-s győzelmét Bulgária ellen. Az Európa-bajnokság eddigi legjobb teljesítményét nyújtó együttest máris a végső esélyesek között emlegetik - s nem csak Skandináviában. A csoport másik mérkőzésen döntetlenező olaszok elégedetlenkednek, Totti pedig a cipőit okolja a gólképtelenség miatt.
Vágólapra másolva!

A svéd-bolgár mérkőzés hőse minden kétséget kizáróan a válogatottba visszatérő Henrik Larsson volt, aki két percen belül szerzett két góljával eldöntötte a találkozót. "Minden tökéletesen sikerült, elképzelni sem tudok jobb visszatérést. Nagyszerű labdákat kaptam a csapattársaktól a gólok előtt. Bár szenzációs az eredmény, de nem szabad letérnünk erről az útról, mert messze még a cél."

A kopasz csatár könnyen mesterhármast szerezhetett volna, de a Ljungberg buktatásáért megítélt tizenegyest átengedte Ibrahimovicnak. "Azért adtam oda a labdát Zlatannak, mert jó érzés, ha egy csapatban minden csatár gólt lő, márpedig tegnap mindhárman (a csereként beállt Allbäck szerezte az ötödik svéd találatot) bevettük Zdravkov hálóját. A második félidő hibátlan volt, nem is emlékszem olyan meccsre válogatottban, amely ennyire jól sikerült."

A skandinávok kapitánya, Lars Lagerbäck is a Celtic sztárját méltatja, de szerinte nem volt ekkora különbség a két gárda között. "Könnyű edzőnek lenni egy csapatnál, ha Henrik Larssonnak hívják a csatárodat. A bolgárok játéka nehéz feladat elé állított minket az első félidőben, de a második játékrészben szinte tökéletesen működött a csapat. Nem hagytuk kibontakozni Berbatovékat, elöl pedig mindent berúgtak a támadóink, fantasztikus teljesítményt nyújtottak a fiúk."

Larsson a Barca kívánságlistája végén

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke kijelentette, hogy csak abban az esetben szerződtetik Henrik Larssont, ha nem sikerül "nagyobb" nevet a klubhoz csábítani. "Továbbra is figyelemmel kísérjük a teljesítményét, de nem ő az első számú célpontunk" - nyilatkozta a katalán klub első embere. "Tudom, hogy szerepelek a kívánságlistán, de még semmilyen konkrét ajánlattal nem kerestek meg a vezetők. Azt azonban kijelenthetem, hogy ha nem sikerül egy Barcelona szintű együtteshez szerződnöm, akkor visszatérek Svédországba" - mondta Larsson. (MTI)

A "változatosság kedvéért" Plamen Markov, a vesztes fél első embere is a nagy visszatérővel kezdte az értékelést: "Nemcsak a svédeknek, de minden labdarúgást szerető embernek örömet okoz, hogy ismét játszik a válogatottban. Az biztos, hogy nélküle sokkal nehezebb dolga lett volna Ljungbergéknek, mert gyakorlatilag az ő megmozdulásai okozták a vesztünket. Kiegyenlített első félidő után sajnos az ellenfelünk kétszer is betalált, onnantól pedig már uralták a meccset."

A csoport másik összecsapása éppen fordított forgatókönyv szerint zajlott, a dán és az olasz csatárok csak küszködtek, és ha esetleg mégis helyzetbe kerültek, a két kapus, Sörensen és Buffon mindent védett. Giovanni Trapattoni, az olaszok mestere nem is hagyta szó nélkül fiai gyengébb játékát: "Valószínűleg változtatok a csapaton a svédek elleni mérkőzésen. Nyerni akartunk, de nem rossz a döntetlen, figyelembe véve a meccs alakulását, és azt a tényt, hogy ez volt nyitómeccsünk. A dánok óriási erőfeszítésre késztettek minket, de hasonló vár ránk a svédek és a bolgárok ellen is. Az elkövetkező napokban a fizikai és a lelki tényezőkben is erősödni kell, éppen ezért elbeszélgetek majd a játékosokkal, hogy miként látták ők a csatát, és remélhetőleg felülmúljuk majd a mostani teljesítményünket a továbbiakban."

Alessandro Nesta, a taljánok hátvédje sem köntörfalazott: "Nincs mentség, nagyon rosszul játszottunk, így örülni kell, hogy legalább pontot szereztünk. Képtelenek voltunk ráérezni a ritmusra és hiába cserélt Trapattoni, egyszerűen nem kaptuk el a fonalat."

Francesco Totti a cipőjét okolja a gólképtelenség miatt: "Nagyon szenvedtem, olyan érzés volt, mintha forró homokban álltam volna, lecserélni meg nem tudtam, mert a szponzori szerződés miatt ebben kell játszanom."

Morten Olsen, a dánok kapitánya kissé csalódottan nyilatkozott: "Elégedett vagyok a döntetlennel, de győznünk kellett volna. Megvoltak a helyzeteink, és az első félidőben kontrolláltuk a meccset, a játékosok bizonyították, hogy kiváló képességekkel rendelkeznek. Az utóbbi két évben többször is kitettek magukért a fiúk, úgyhogy nem meglepő, hogy az esélyesebbnek tartott olaszok ellen sem ijedtek meg."

[origo]