Henrik Larsson (Svédország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Henrik Larsson, a svédek támadója.
Vágólapra másolva!

Henrik Larsson (Svédország)
Poszt: csatár
Klub: Celtic FC
Születési idő: 1971. szeptember 20., Helsingborg
Testsúly, magasság: 178 cm/76 kg

A Högaborg volt az első klubja, amellyel a svéd harmadik vonalban vitézkedett, húszéves volt, amikor "felfedezték", és leigazolta az élvonalbeli Helsingborgs. Itt aztán első idényében 31 meccsen 34 gólt ért el, el is vitte a Feyenoord, ahol tulajdonképpen Kiprich József utódja volt, bár egy darabig együtt is játszottak.

Már az 1994-es vébén is ott volt, majd 1997-ben a skót Celtichez szerződött, ahol aztán minden létező gólrekordot megdöntött. A 2000-2001-es szezonban megnyerte az ismét kiírt Aranycipő-versenyt, még ha csak fél ponttal is az argentin Hernán Crespo előtt. Abban az idényben 35 gólt ért el a skót bajnokságban a Celtic színeiben!

Teljesítménye már csak azért is csodálatra méltó, mert mindezt egy rendkívül súlyos sérülést követően vitte véghez, 1999 őszén ugyanis a Lyon elleni UEFA-kupa-meccsen kettős lábszártörést szenvedett. Hallatlan akaraterejének köszönhetően azonban ebből is sikerült felépülnie, és újra a régi, egy kivételtől eltekintve: korábbi rastafrizuráját ugyanis lenyíratta, és most kis híján kopaszon focizik. Gólöröme azonban nem változott: minden találata után kinyújtja nyelvét.

A legutóbbi vébén hiába rúgott két gólt, a háromkoronások a legjobb 16 között kiestek, ő pedig lemondta a válogatottságot. Tavaly áprilisban viszont egy meccs erejéig visszatért a válogatottba, a svédeknek egy sérüléshullám miatt ugyanis alig akadt bevethető támadójuk, Larsson pedig hajlandó volt segíteni: a magyarok elleni idegenbeli meccsen remekül futballozott, bár gólt nem szerzett. Most addig kapacitálták a svéd miniszterelnöktől kezdve az UEFA elnökéig, Lennart Johanssonig, hogy végül visszatért a nemzeti csapatba.