Manuel Ruí Costa (Portugália)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Manuel Ruí Costa, a portugálok középpályása.
Vágólapra másolva!

Ruí Costa (Portugália)
Poszt: középpályás
Klub: AC Milan
Születési idő: 1972. március 29., Lisszabon
Testsúly, magasság: 180 cm/74 kg

Pályafutását a Benfica együttesében kezdte el, majd tizennyolc esztendősen kölcsönadták a harmadosztályú Fafénak, ahol egy idényt töltött el. Eközben bekerült a korosztályos válogatottba, 1991-ben ifjúsági világbajnokságot nyert. A Benfica vissza is hívta, és Ruí Costa első mérkőzését a BEK-ben játszotta az első csapatban az Arsenal ellen.

Első bajnokiján a Farense ellen rögtön gólt szerzett, és az idényt három találattal zárta. A következő évben már a nagyválogatottban is bemutatkozott, de 1994-ben még az utánpótlás-csapattal szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet. Ebben az esztendőben bajnoki címet nyert a lisszaboniakkal, majd a Fiorentinához igazolt. A violáknál gyorsan közönségkedvenc lett, a csapat karmestereként rendre kiválóan futballozott. 1996-ban Olasz Kupát nyert a firenzei együttessel, de legjobb szezonja az 1998-99-es volt, amikor tíz alkalommal volt eredményes, és a Serie A második legjobb középpályásának választották.

Kiválóan futballozott a 2000-es Európa-bajnokságon a portugál válogatottal, és a Fiorentina anyagi helyzete miatt nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb el fogják adni. A Real Madrid is érdeklődött iránta, de végül az AC Milan vette meg. A milánói együttesben nagyon sokat vártak tőle, de ő nem tudott megfelelni az elvárásoknak, képességei alatt teljesített, és sérülések miatt több hónapot ki is kellett hagynia. Az utóbbi időben a brazil Kaká ki is szorította a kezdők közül.