Rubén Baraja (Spanyolország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Rubén Baraja, a spanyolok középpályása.
Vágólapra másolva!

Rubén Baraja (Spanyolország)
Poszt: középpályás
Klub: Valencia CF
Születési idő: 1975. június 11., Valladolid
Testsúly, magasság: 180 cm/77 kg
Válogatottság:

Baraja 1975. június 11-én született Valladolidban, és természetesen a helyi klubban kezdte el pályafutását. Tizennyolc esztendősen már a tartalékcsapatban szerepelt, ahol olyan jól futballozott (a harmadik vonalban nyolcszor volt eredményes), hogy felhívták a felnőttek közé, és már az 1993-94-es idényben bemutatkozhatott a Primera Divisiónban, ahol rögtön gólt is szerzett.

Ennek ellenére a következő pontvadászatot is a B csapatban kezdte, és csak kilenc találkozón szerepelt a legjobbak között. Ezt követően azonban már végképp felkerült a felnőttek közé, és az 1995-96-os idényben alapembere volt a Valladolidnak.

Ennek hatására az Atlético Madrid igazolta le, ám a fővárosiaknál megint a B együttesbe került, és három idényen keresztül ott futballozott. Az 1998-99-es pontvadászatban azonban már nem lehetett őt nem észrevenni, hiszen ekkor védekező középpályás létére 11 alkalommal volt eredményes. Fel is került az első csapathoz, és a következő bajnokságban meghatározó ember volt a madridiaknál.

A klub azonban 2000 nyarán kiesett a Primera Divisiónból, és így Barajára megint az alacsonyabb osztály várt, ám a Valencia szerződtette. Héctor Cúper mester nagyra tartotta, és kulcsszerepet adott neki, amit Baraja remek játékkal hálált meg.

A 2000-2001-es pontvadászatban 35 mérkőzésen lépett pályára, és négy gólt ért el, aminek köszönhetően bemutatkozhatott a válogatottban is. Ezt követően súlyos térdsérülést szenvedett, és fél évet ki kellett hagynia, visszatérése óta azonban megint kiválóan futballozik, és a nemzeti tizenegybe is visszakerült.