Claus Jensen (Dánia)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Claus Jensen, a dánok középpályása.
Vágólapra másolva!

Claus Jensen (Dánia)
Poszt: középpályás
Klub: Charlton Athletic
Születési idő: 1977. április 29., Nyköbing
Testsúly, magasság: 181 cm/79 kg
Válogatottság: 26 mérkőzés, 5 gól

A Naestved együttesében kezdte pályafutását, 18 éves volt, amikor bemutatkozhatott a felnőttek között, majd a következő évben már az élvonalbeli Lyngbyben játszott. Az 1997-98-as idény kiemelkedően sikerült a számára, hiszen középpályás létére 11 gólt ért el, és ennek köszönhetően az angol második vonalban szereplő Bolton Wanderers 1,6 millió fontot fizetett érte.

A Division One-ban két éven keresztül kihagyhatatlannak számított a boltoni kezdő tizenegyből, és itt már jóval védekezőbb szerepkört kapott, mint korábban. 2000 nyarán a Charlton Athleticbe igazolt, a londoniak négymillió fontot adtak érte, ami klubrekordnak számított.

A Premiershipben is megállta a helyét, aminek köszönhetően bemutatkozhatott a nagyválogatottban (korábban a különböző korosztályos csapatokban már szerepelt), és ott volt a 2002-es világbajnokságon is. A tavalyi év különösen jól sikerült neki, hiszen klubjában hat gólt szerzett, a címeres mezben pedig az Egyiptom elleni barátságos mérkőzésen mesterhármast ért el.