Alekszej Szmertyin (Oroszország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Alekszej Szmertyin, az oroszok középpályása.
Vágólapra másolva!

Alekszej Szmertyin (Oroszország)
Poszt: középpályás
Klub: Portsmouth FC
Születési idő: 1975. május 1., Barnaul
Testsúly, magasság: 175 cm/63 kg
Válogatottság: 29 mérkőzés

A szibériai Barnaul városában született, és a helyi Dinamóban kezdte pályafutását, már 17 évesen a felnőttek között futballozott a másodosztályban. Még mindig nem volt húszesztendős, amikor klubot váltott, és az ugyancsak a második vonalban szereplő Zaria Vorosilovgrád focistája lett.

Itt további négy évet töltött el, amíg 1998-ban végre leigazolta őt egy élvonalbeli gárda, jelesül az Uralan Eliszta. Valósággal berobbant az orosz futballba, hiszen egyévnyi első osztályú szereplés után bemutatkozhatott a válogatottban 1998 októberében, és a sztárcsapatnak számító Lokomotiv Moszkva kínált neki szerződést.

A fővárosban is kiválóan futballozott, 1999-ben az év játékosának választották Oroszországban. 2000 nyarán a bajnokság közben igazolt a francia Girondins Bordeaux-hoz, ahol három éven keresztül alapembernek számított, 2002-ben ligakupát nyert a gárdával.

Szerződése lejártával tavaly nyáron biztosnak tűnt, hogy hazatér Oroszországba, ám némileg váratlanul megvette őt az Abramovics-féle Chelsea, hogy rögtön kölcsön is adják a Portsmouthnak. Nagy munkabírású futballista, igazi vezéregyéniség, ugyanakkor meglehetősen kevés gólt szerez.