Roszen Kirilov (Bulgária)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Roszen Kirilov, a bolgárok középhátvédje.
Vágólapra másolva!

Roszen Kirilov (Bulgária)
Poszt: középhátvéd
Klub: Liteksz Lovecs
Születési idő: 1973. január 4., Vidin
Válogatottság: 36 mérkőzés

Vidinben kezdett el futballozni, de már tizenévesen a CSZKA Szófiához került, amelynek színeiben az 1991-92-es bajnokságban mutatkozott be. Ebben az idényben még csak hét mérkőzésen szerepelt, de a következő idényben meglepően sokat játszott, tinédzserként alapember lett a szófiaiaknál.

Ezt nem is tudta később megismételni, egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, és bár az 1994-95-ös bajnokságban még két gólt szerzett, 1996-ban elhagyta a klubot a Szpartak Pleven kedvéért. Itt csak egy évet töltött, mert 1997-ben az újonc Liteksz Lovecshez szerződött, amellyel rögtön bajnokságot is nyert.

Teljesítményének hatására meghívót kapott a válogatottba, újoncként ott volt az 1998-as világbajnokságon szerepelt keretben, de a mondiálon még nem lépett pályára. A címeres mezben végül 1998 októberében Anglia ellen, a Wembley stadionban mutatkozott be, mégpedig kiválóan, hiszen a bolgárok gól nélküli döntetlent értek el.

1999 elején a török Adanasporba szerződött, ahol másfél éven keresztül futballozott, majd visszatért a Litekszbe. Az Eb-selejtezők során egyetlen percet sem hagyott ki.