Sol Campbell (Anglia)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Sol Campbell, az angolok középhátvédje.
Vágólapra másolva!

Sol Campbell (Anglia)
Poszt: középhátvéd
Klub: Arsenal FC
Születési idő: 1974. szeptember 18., London
Testsúly, magasság: 188 cm/91 kg
Válogatottság: 56 mérkőzés, 1 gól

Teljes keresztneve Sulzer Jeremiah, 1974. szeptember 18-án született London Newham nevű városnegyedében, és pályafutását a Tottenham Hotspurben kezdte.

Még nem volt húszéves, amikor bemutatkozhatott az első osztályban, és első ligamérkőzésén rögtön gólt szerzett. 1993-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert az angol válogatottal, és mindenki nagy jövőt jósolt neki.

A Spursnél hamar alapember lett, és a nagyválogatottban való bemutatkozása sem váratott sokat magára: erre 1996 márciusában került sor a magyarok elleni mérkőzésen. Szerepelt az 1996-os Európa-bajnokságon, ahol még csak csere volt, de két évvel később a vébén már kezdőjátékosként számoltak vele, és kiválóan futballozott.

Mivel egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Tottenhammel nem érhet el komolyabb sikereket, így nem hosszabbította meg 2001-ben lejáró szerződését. Fél Európa versengett érte, az FC Barcelona, a Bayern München és az Internazionale ajánlata ellenére az Arsenalt választotta, ami azért jelentett nagy meglepetést, mert az Ágyúsok köztudottan a Tottenham ősi riválisának számítanak.

A White Hart Lane-en nem is tudták neki megbocsátani a transzfert, és az Arsenal drukkerei is nehezen fogadták be, de jó teljesítményével sikerült elfogadtatnia magát. Remek fizikai adottságokkal rendelkezik, jól fejel, amit az ellenfél kapuja előtt is kihasznál.