Christian Wörns (Németország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Christian Wörns, a németek középhátvédje.
Vágólapra másolva!

Christian Wörns (Németország)
Poszt: középhátvéd
Klub: Borussia Dortmund
Születési idő: 1972. május 10., Mannheim
Testsúly, magasság: 185 cm/80 kg
Válogatottság: 52 mérkőzés

Mannheimben született 1972. május 10-én, és a helyi Phönixben kezdte pályafutását, de hamarosan a város nevesebb klubjába, a Waldhofba szerződött. Itt mutatkozott be a Bundesligában mindössze 17 esztendősen, és bár a csapat kiesett a legjobbak közül, egyelőre maradt a klubnál.

Miután a gárda nem tudott azonnal visszakerülni a legjobbak közé, a korosztályos válogatott védő válogathatott az ajánlatok közül, és végül a Bayer Leverkusenét fogadta el. 1992 nyarán lett a Bayer futballistája, és nem sokkal később már be is mutatkozhatott a nagyválogatottban, sőt, tagja volt az 1992-es Európa-bajnokságra utazó keretnek, de nem lépett pályára az Eb-n.

A Leverkusenben éveken keresztül a megbízhatóság mintaképe volt, ám a válogatottban sokáig nem tudta stabilizálni helyét, elsősorban sérülése miatt. Az 1998-as vébén már alapember volt, de a mondiál nem hozott szerencsét a számára, hiszen a horvátok elleni negyeddöntőn piros lapot kapott, és sokan őt okolták a Nationalelf kieséséért.

A vébé után Franciaországba, a Paris-SG-be szerződött, ahol remekül ment neki a játék, így nem jelentett meglepetést, hogy a Dortmund egy évvel később hazacsábította. A BVB 4,1 millió fontnak megfelelő összeget fizetett érte, de a befektetés hasznosnak bizonyult, hiszen Wörns manapság a Bundesliga egyik legjobb védője. Noha egy időben az FC Barcelona is érdeklődött iránta, nemrégiben 2007-ig meghosszabbította szerződését a Dortmundnál.