John Terry (Anglia)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere John Terry, az angolok középhátvédje.
Vágólapra másolva!

John Terry (Anglia)
Poszt: középhátvéd
Klub: Chelsea FC
Születési idő: 1980. december 7., Barking
Testsúly, magasság: 182 cm/75 kg

Azon kevés játékosok egyike, aki saját nevelésű focistaként is be tudta verekedni magát a Chelsea kezdő tizenegyébe. A korosztályos válogatottaknak rendszeresen tagja volt, és az 1998-99-es idényben bemutatkozhatott a Premiershipben. 1999-ben őt választották meg a klub legjobb fiatal játékosának, ám igazából csak a 2000-2001-es pontvadászatban lett stabil tagja az első csapat keretének. Ebben a szezonban 22 bajnokin vetették be, és megszerezte első gólját is a legjobbak között: mindezeknek köszönhetően a drukkerek őt választották meg a csapat legjobb játékosának.

A következő idényben még jobban futballozott, csak pár bajnokit hagyott ki, az FA-kupában pedig a negyeddöntőben és az elődöntőben is gólt fejelt, miközben néhány mérkőzésen az utánpótlás-válogatott csapatkapitánya is volt. Ugyanakkor 2002 januárjában kissé kirúgott a hámból, amiből kisebb botrány lett, és sokak szerint ezért maradt le a világbajnokságról.

Az előző szezonban azonban már ismét csak a pályán nyújtott teljesítménye miatt cikkeztek róla, végre bemutatkozhatott a nagyválogatottban, és Rio Ferdinand eltiltása miatt minden bizonnyal ő lesz Campbell partnere az Eb-n.